Belföld

A békülés jegyében 500 iraki foglyot bocsátanak szabadon az amerikaiak

Több mint 500 fogva tartott személy szabadon bocsátását tervezi a megbékítés gesztusaként az amerikai vezetésű iraki közigazgatás, olyanokét, akik csekély veszélyt jelentenek az arab ország belbiztonsági helyzetére.

– Ugyanakkor a hatóságok nagyobb erőfeszítéseket fognak tenni azért, hogy elfogják Szaddám Huszein előző elnök rendszerének vezető személyiségeit és az amerikaiak elleni fegyveres harc feltételezett vezetőit – közölte szerdán Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója egy bagdadi sajtóértekezleten, amelyet Adnán Pacsacsival, az iraki kormányzótanács elnökével közösen tartott.

E politikaváltozás bejelentését megfigyelők összefüggésbe hozzák azzal, hogy Washington júniusig át akarja adni a hatalmat az arab országban egy iraki kormánynak. Az Irakban tevékenykedő amerikai hatóságok ezzel az intézkedéssel iraki lakosok panaszainak sokaságára reagálnak, amelyek szerint alapos ok nélkül tartják fogva családtagjaikat, sokszor csupán azért, mert rosszkor rossz helyen tartózkodtak. Az amerikai vezetésű iraki hatóságok mintegy 9 ezer személyt tartanak fogva biztonsági megfontolásból.

Az első száz szabadon bocsátás csütörtökön várható. A szabadulók között 28 fiatalkorú lesz. Egyiküket sem gyanúsítják azzal, hogy részt vett volna a nemzetközi koalíció elleni fegyveres támadásokban. Bremer hangsúlyozta: senkit sem engednek szabadon azok közül, akiknek vér tapad a kezéhez.

Amerikai katonai illetékesek szerint többnyire olyanokról van szó, akik valamilyen kapcsolatban álltak feltételezett fegyveres ellenállókkal, vagy nem fegyveres eszközökkel felléptek a megszállás ellen.

A szabadulóknak alá kell írniuk egy nyilatkozatot, amelyben lemondanak az erőszakról, és kezeseket kell szerezniük kiemelkedő közösségi – vallási vagy törzsi vezető – személyében, aki kezeskedik jó magaviseletükért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik