Belföld

A perek elijesztették a zeneletöltőket

Úgy tűnik, sikeres volt az Amerikai Hanglemezipari Szövetség (RIAA) szeptemberben elindított akciója, amelyben pert indítottak az illegális zenecsereberélők ellen.

A Pew Internet and American Life Project vasárnap közzétett vizsgálati eredményei azt mutatják, hogy november-december folyamán 18 millióra esett vissza a zeneletöltők száma a március, április és május során mért 35 millióról. Az Internet-felhasználók körében végzett közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a RIAA szeptemberben indított és nagy visszhangot kapott akciója ráijesztett a letöltőkre, akiknek csak a 20 százaléka nyilatkozta azt, hogy folytatja a letöltést, csak talán kevésbé rendszeresen, mint korábban.

„A hanglemez ipar által indított perek vízválasztót jelentettek az amerikai kultúrában, ezért természetesen látni akartuk, hogyan hatottak az emberek viselkedésére”, mondta Mary Madden, a Pew Internet Project munkatársa, a jelentés társzerzője. „Miközben néhányan valóban csak a letöltés visszafogásáról beszéltek, soha nem láttuk még, hogy egy internetes tevékenység ilyen drámai mértékben visszaessen”, húzta alá.

A Pew a comScore Media Metrix által gyűjtött adatokat elemezte. A legfrissebb vizsgálatban 1358 Internet-felhasználót kérdeztek meg november 8. és december 14. között. Az adatok azt is mutatják, hogy erősen visszaesett mindegyik ún. társfelhasználói (P2P) alkalmazás felhasználói bázisa 2002 és 2003 novembere között: a Kazaaé 15, a WinMX-é 25, a BearShare-é 9 és a Groksteré 59 százalékkal.

Miközben a fájlmegosztó alkalmazások tért vesztenek, nő a legális (fizetős) letöltési helyek forgalma: a comScore adatai azt mutatták, hogy novemberben 3,2 millió látogatója volt az októberben újraindított Napsternek, az Apple immár Windows PC-ről is elérhető iTunes szolgáltatása pedig 2,7 millió látogatót vonzott november folyamán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik