Belföld

Molnár mégsem gyanúsított

A fővárosi főügyész nem tud arról, hogy Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjét hamarosan hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgatná ki az ügyészség. A Népszabadság ugyanis úgy értesült, hogy Molnárt még január közepe előtt hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgatja ki az ügyészség.

“Én ilyenről nem tudok, egyébként is folyik a nyomozás, nem lehet ezzel kapcsolatban semmit sem mondani. Egyelőre még nem is gyanúsított a Molnár Csaba, ki tudja, hogy egyáltalán gyanúsított lesz-e?” – mondta Sódor István fővárosi főügyész az MTI érdeklődésére kedden.


“Én ilyenről nem tudok, egyébként is folyik a nyomozás, nem lehet ezzel kapcsolatban semmit sem mondani. Egyelőre még nem is gyanúsított a Molnár Csaba, ki tudja, hogy egyáltalán gyanúsított lesz-e?” – mondta Sódor István fővárosi főügyész az MTI érdeklődésére kedden.


A Népszabadság értesülései szerint még január közepe előtt hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgatja ki az ügyészség Molnár Csaba alezredest, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjét. A lap úgy tudja, hogy Molnár Csaba néhány alkalommal kis értékű ajándékokat fogadott el a szírektől, illetve egy vacsora alkalmával ő is megajándékozta őket márkás itallal. Rendőrségi források szerint az alezredes minden esetben jelentést írt a szírektől kapott ajándékokról.


Sódor István december elején az MTI-nek elmondta, hogy a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatali visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást abban az ügyben, amelyben az Országos Rendőr-főkapitányság is vizsgálta Molnár Csaba alezredes szerepét.


A főügyész közlése szerint a december 8-án indított nyomozásnak nincs gyanúsítottja. Mint mondta, megalapozott gyanú esetén lehet csak gyanúsítottról beszélni. A rendőrség akkori közlése szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) mint titokbirtokos, engedélyezte az Országos Rendőr-főkapitányságnak, hogy a Molnár Csaba alezredes ügyében keletkezett iratokat állásfoglalás céljából a Fővárosi Főügyészségnek megküldje. 
 
A Népszabadság értesülései szerint…

Az ügyészség a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése nyomán rendelt el nyomozást, miután illegális pénzváltással is foglalkozó szír vállalkozók megfigyelése közben a titkosszolgálat arra a következtetésre jutott, hogy Molnár „meg nem engedett kapcsolatot tartott” illegális pénzváltást is végző szírekkel – írta keddi számában a Népszabadság.

A napilap úgy tudja, Molnár néhány alkalommal kis értékű ajándékokat fogadott el a szírektől, illetve egy vacsora alkalmával ő is megajándékozta őket márkás itallal. Rendőrségi források szerint Molnár minden esetben jelentést írt a szírektől kapott ajándékokról.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik