Belföld

Késve fizet és hallgat a magyar Parmalat

A Parmalat Hungaria Rt. székesfehérvári üzemében a megállapodásoknak megfelelően, fennakadás nélkül, folyamatosan veszik át a tejet a termelőktől, bár a cég átlagosan 1,5 hónapi "tejpénzzel" tartozik a beszállítóknak - tudta meg az MTI az évi 3 millió liter tejet beszállító Pusztavámi Tejtermelő Rt. elnökétől.

Istvánfalvi Miklós úgy tudja, hogy a Parmalat székesfehérvári gyára évente mintegy 80-90 millió liter tejet dolgoz fel, amit 20- 25 nagy és ugyanannyi kisebb termelőtől vásárol fel. Az elnök hangsúlyozta: a Parmalatnak szállító tejtermelők mielőbb szeretnének hiteles tájékoztatást kapni, hogy az olaszországi anyacég helyzete érinti-e, – és ha igen, miként – a székesfehérvári gyárat. Istvánfalvi Miklós reményét fejezte ki, hogy az üzem jelenleg külföldön tartózkodó elnökétől – erre a hétre jelzett visszatérését követően – részletes és pontos információkat kapnak.


Hozzátette: a 400 tehet tartó Pusztavámi Tejtermelő Rt. erősen kötődik a Parmalathoz, mivel teljes tejtermelését a székesfehérvári gyár vásárolja fel. A tejtermelésből származik a gazdaság éves árbevételének 90 százaléka, és a “tejpénz” tavaly 250 millió forintot jövedelmezett a társaságnak. Az rt. elnöke beszámolt arról: a Parmalat utóbbi két hónapban tapasztalt késedelmes fizetése miatti bevételkiesés pótlására a társaság bankhitel felvételére kényszerült. A pusztavámi tejtermelő gazdaság a Parmalat legrégebbi beszállítói közé tartozik, és a céggel december végén újította meg 2005 márciusáig a szerződését. Az MTI az utóbbi napokban több ízben is megkereste a Parmalatot, hogy az olaszországi anyavállatnál kialakult helyzet befolyásolja-e a székesfehérvári gyár működését és jövőjét, de a cég illetékeseit nem sikerült elérnie.


 

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.