Nem sokkal korábban 1,2786 dollárt ért Londonban egy euró, és a dollár már ezzel a nap folyamán 1 százalékot vesztett az európai valutával szemben. Londonban, közép-európai idő szerint délután öt óra körül 1,2745 dollárt adtak egy euróért. A dollár az euró ellenében elsősorban az amerikai folyó fizetési mérleghiány finanszírozásával kapcsolatos aggodalmak, és az alacsony amerikai kamatszint miatt áll nyomás alatt.
Újabb mélységi rekordot döntött a dollár az euró ellenében kedden, a délutáni frankfurti kereskedésben, közép-európai idő szerint délután három óra körül: ekkor 1,2802 dollárt adtak egy euróért. Rekordnak számít az is, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a délután folyamán először állapította meg 1,27 dollár fölött - 1,2756 dolláron - az euró referenciaárfolyamát.
Ajánlott videó
- 16:51 A Tisza pécsi képviselője bocsánatot kért amiatt, hogy a széke karfájára tette a lábát a parlamentben
- 16:40 Újabb államtitkárt jelentett be Gajdos László
- 16:30 Nevet változtat a Tiborcz Istvánhoz köthető Waberer's, elhagyják az alapító Wáberer György nevét
- 16:08 Grogu is a vörös szőnyegen integetett A mandalóri és Grogu hollywoodi premierjén
- 16:05 Észt színészek játszották újra Szijjártó és Lavrov telefonbeszélgetéseit
- 16:02 Az MLSZ-nél kapott munkát a 37-szeres válogatott magyar csatár
- 16:00 Kvíz: felismered a 2010-es évek disztópikus filmjeit egyetlen képkockáról?
- 15:54 Titkos kormányhatározatban kapott 7,2 milliárd forintot a Fradi
- 15:50 Rácz András a kárpátaljai támadásról: Oroszországnak mutatnia kell, hogy Magyarország nem packázhat vele
- 15:43 Kidobják a Kutya Pártot a zuglói székhelyükről
- 15:35 Tóth Andit tanúként idézte be a bíróság
- 15:20 Így formálta át Magyarország építészetét a NER tizenhat éve
- 15:19 Kármán András harmadjára kap megbízatást a Pénzügyminisztériumban, elárulta azt is, hol kap majd helyet az új tárca
- 15:06 Különleges törvényszéket állítanak fel Hágában, hogy felelősségre vonják Putyint a háborús agresszióért
- 15:02 Inog a kétpártrendszer az Egyesült Királyságban, Manchesterből menthetik meg a Munkáspártot
- 05:45 Kvíz: mennyire vagy otthon az építészetben? Teszteld a tudásod!
- 05:55 Feszültség az ELTE-n: tetemre hívták Mráz Ágostont a választás után
- 14:54 Magyar Péter üzent Mészárosnak a kordonbontás után: Ha szabálytalanság történt, „szerződést fogunk bontani”
- 08:10 Magyar Bálint: Orbán Viktor „kápói” miatt bukik a Fidesz
- 09:18 „Sátorba se költözhettem” – Pintér Sándor a fényűző minisztériumról a kormányzati átadás-átvételen
- 07:54 Hankó Balázs 261,7 milliárd forintot adott volna Krausz Ferenc alapítványának
- 10:41 Oláh Ibolya: Már jönnek a kommentek, hogy én leszek a következő Tóth Gabi. Jókat derülök ezen
- 14:01 Becsődölt egy magyar utazási iroda, a károsultak száma meghaladhatja a kétszázat
- 09:20 220 millió forintot lophatott Johnny Depp hitelkártyájával egy angyalföldi csaló
- 07:29 Napokig bolyongott étlen-szomjan egy ötéves kisfiú
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
