Belföld

Rekordév az új autók eladásában

Rekordszámú, 210 ezer új személyautót értékesítettek tavaly a hazai márkakereskedők. A vártnál nagyobb kereslet mögött szakértők szerint előrehozott vásárlások állhatnak , ami abból a félelemből táplálkozik, hogy uniós csatlakozásunk miatt drágulhatnak az autók - írja a Magyar Hírlap.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke 2003 elején még azt várta, hogy csak 2004-ben lépi át az új autók értékesítése a kétszázezres bűvös határt. Győző Gábor szerint a rekordeladás mögött előrehozott vásárlások állnak, sokan ugyanis attól tartottak, hogy drágulni fognak az autók. Persze nem minden alap nélkül – tette hozzá az MGE elnöke -, ugyanis 2005-ig az Európai Unióban a gyártóknak harmonizálniuk kell átadási áraikat. A tagországokban nem lehet öt százaléknál nagyobb különbség a generálimportőrök beszerzési áraiban. Ez 2005-ig 10-15 százalékos drágulást hozhat. Az már a márkaképviseleteken múlik, hogyan osztják el az emelést.

Magyarországon több éve toronymagasan a Suzuki vezeti az eladási statisztikákat, idén várhatóan 42 ezret értékesítenek a “mi autónkból” – mondta lapunknak Tihanyi Tamás, a Magyar Suzuki Rt. szóvivője. A tavasszal kifutott Swiftet az Ignis váltotta fel. Belőlük, valamint a Wagon R+ modellből nagyjából azonos darabszámban értékesítettek. Az elmúlt évben egyébként 85 ezer autót gyártottak Esztergomban, de a nagy kereslet miatt itthon és külföldön is bizonyos típusokra a megszokottnál többet kellett várni. A kínálatot jelentősen fogja növelni, hogy 60 milliárd forint beruházással 2005-re 200 ezer darabra növelik a gyár kapacitását.

Belépésünk az Európai Unióba egyben erős koncentrálódással is együtt jár: a márkakereskedések száma várhatóan a felére csökken.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik