Belföld

Decemberben erőre kapott a BMI

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke a novemberinél 1,6 százalékponttal magasabb, 51,9 százalék - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn.

Az összefoglaló szerint ugyanakkor a decemberi gyorsulás már
nem tudta ellensúlyozni az előző hónapok – a korábbiakhoz képest – gyengébb növekedését, így az október-decemberi időszakot átlagosan kisebb ütemű fellendülés jellemezte, mint a korábbi években. A decemberi indexérték jelentősen elmarad az előző három év decemberi értékeinek 54,7 százalékos átlagától.


Az idei negyedik negyedév átlagos növekedését jelző mutató
értéke 52,0 százalék, szemben 2002 október-decemberi 54,0, illetve a 2001 IV. negyedévi 53,1 százalékkal. Az év egészére a BMI 52,1 százalék, ami azt jelzi, hogy a feldolgozóipar növekedése elmaradt a 2002. évitől. Tavaly a mutató 53,5 százalék volt, 0,3 százalékponttal meghaladva a 2001. évit.


A felmérés részindexeinek többsége decemberben kisebb volt, mint egy évvel korábban. Kivétel ez alól az árindex, ami nagyobb árnövekedést mutat, és a kedvezően alakult szállítási átfutási idő, ami tavaly decemberhez képest rövidebb lett. Az új rendelések 54,4 százalékos, 1,3 százalékponttal csökkenő indexének kivételével a részindexek nőttek novemberhez képest. Az előző havi csökkenés után nőtt a termelési mennyiség (57,4), ami leginkább az elmaradt rendelések kielégítésének eredményeként jelentkezett. A termelésnövekedés mégis kisebb volt, mint tavaly
decemberben, amikor a mutató 59,9 százalék volt. Nőtt a beszerzési mennyiség (52,5) is, a mutató 3,0 százalékponttal nagyobb, mint novemberben. A tavaly folyamatosan visszaesést jelző foglalkoztatási index kisebb csökkenést jelez december hónapban (46,1), mint egy hónappal korábban. Az előző év decemberéhez viszonyítva az alkalmazotti létszám csökkenése nagyobb ütemű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik