Belföld

Csak kínai leányvállalataiban bízhat a VW

A legnagyobb európai autógyár, a német Volkswagen működési nyeresége tavaly gyors ütemben csökkent.

 A kínai piac prosperál            

A Volkswagen két fő kínai vegyesvállalata tavaly 694 ezer autót adott el, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, és majdnem 100 ezerrel többet a tavalyi tervnél – közölték ugyancsak hétfőn a Volkswagen sanghaji részlegénél. 

A Volkswagen pénzügyi igazgatója, Hans Dieter Pötsch a detroiti autószalon megnyitóján nyilatkozott, ám konkrét számokat nem közölt a tavalyi, azaz a 2003-as évről. Az utolsó negyedévről azt mondta, hogy az is a várakozásnak megfelelően – gyengén – alakult. A pénzügyi igazgató a nemzetközi piacok gyengeségével indokolta a visszaesést, kivételnek egyedül a kínai piacot tartotta. A gyenge kereslet, az erős euró és a brazíliai termelés átszervezése miatt 53 százalékkal csökkent a német Volkswagen működési nyeresége 2003 első kilenc hónapjában, 1,73 milliárd euróra volt, az egy évvel korábbi 3,714 milliárd euróhoz képest. A wolfsburgi központú autógyárban már a kilenchavi eredmény-beszámolóval együtt közölték október végén is azt, hogy az idén az egész évi működési nyereségük valószínűleg nem éri el a tavalyi 4,76 milliárd eurónak a felét sem, részben a kiadások újraértékelése miatt.


 


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik