Veres János negyvenhat éves, és a 2002-es önkormányzati választásokkor nyerte el szülővárosának, Nyírbátornak a polgármesteri tisztét. Erről a posztról le kellett mondania, ahogyan nem lehetett tagja majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlésnek sem. Az államtitkárjelölt agrármérnök, mérnök-szakközgazdász, mérlegképes könyvelő, adótanácsadó és közgazdászdoktor. A nyolcvanas években mezőgazdasági vállalkozásoknál dolgozott vezetőként, majd 1990-től – hivatalos életrajza szerint – „különböző társas vállalkozások tulajdonosaként és ügyvezetőjeként” volt vállalkozó.
Az államtitkárjelölt 1979-től az MSZMP tagja, alapító tagja az MSZP-nek, 1994-től országgyűlési képviselő (mindhárom alkalommal a megyei listáról jutott be). Veres János 1994 óta a parlament költségvetési bizottságának tagja, 2001-től pedig az alelnöke is. Ezenkívül még – 1998-tól – a számvevőszéki bizottságnak is tagja volt.
