Belföld

Csillag: pozitív szerkezetváltás kezdődött a gazdaságban

Az idén elindult gazdasági növekedés szerkezetének pozitív irányú átalakulása - a keresleti hatás folytatódása esetén - jövőre még hangsúlyosabbá válik, megerősödik - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.

A szerkezetváltás lényege, hogy a növekedést egyre kevésbé a belső fogyasztás, hanem egyre erőteljesebben a beruházások, illetve az export hajtja – tette hozzá. A változás jelei látszanak a külkereskedelmi mérleg hiányának szerkezetében is – fejtette ki a miniszter, példaként említve a gépimport arányának növekedését, amelyet a beruházások ösztönöznek. “Ez az a politika, amit folytatni lehet” – hangsúlyozta Csillag István.

Hozzátette: a folyamatot erősítheti, hogy a költségvetés az infrastrukturális fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt. Példaként említette a gyorsforgalmi utak építését, a közutak karbantartását, a vasút rehabilitációját és az árvízkár-elhárítást.

Csillag István szerint a szerkezetváltást segíti a megtakarításokra hatást gyakorló új lakáshitelezési rendszer is. “A cél, hogy az üzleti beruházók nagyobb arányban jussanak forrásokhoz” – tette hozzá. Elmondta: a költségvetés finanszírozási igényének visszahúzódására tekintettel nincs szükség az inflációs hatást ellensúlyozó erőteljes kamatemelésben testet öltő jegybanki politikára.

Jövőre a gazdasági tárca gondozza a Gazdasági Versenyképességi Operatív Programjához és a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Programjához kapcsolódó európai uniós pályázatokat. A két program keretszáma összesen 756,2 millió euró.

Az idei évet a fokozatos átalakítás, kiigazítás évének nevezte a miniszter, hozzáfűzve, hogy a termelékenységet és az inflációt messze meghaladó béremelkedések után lépések történtek a gazdaság teljesítményéhez igazodó jövedelempolitika irányába. Az áthúzódó hatások miatt az év első felében a gazdasági növekedés szerkezetét és a versenyképességet negatívan érintő folyamatok voltak jellemzők, még érezhető volt a világgazdasági recesszió hatása, illetve az, hogy a fogyasztás gyorsabban bővült, mint amit finanszírozni lehetett, vagy ami arányban állt volna a teljesítménnyel – mondta. “A második fél év hozott változást” – mondta a miniszter.

Ezt egyrészt a kibontakozó európai konjunktúra, másrészt pedig a beruházásösztönző gazdaságpolitikai törekvések első eredményei okozták – tette hozzá. Mint mondta, kedvezőtlen hatású volt, hogy nyáron, a jövő évi költségvetés tervezésekor nem sikerült következetesen kitartani amellett a fiskális magatartás mellett, amely végül a 2004-es költségvetésben megjelent, és ami így már nyáron hozzásegített volna a pozitív változásokhoz szükséges összhang megteremtéséhez.

Csillag István hangsúlyozta, hogy az energetika terén minden, a piacnyitást veszélyeztető lemaradást leküzdöttek. Hozzáfűzte: sikerült a villamosenergia- és a gázpiacon olyan árszabályozást kialakítani, amely kiszámítható, szinte automatikus.

A miniszter jónak és mind gazdasági, mind politikai szempontból fenntarthatónak nevezte a kisvállalkozás-fejlesztési politika kialakult kereteit, amelyeket a pénzügyi közvetítő rendszer és a beruházást támogató adócsökkentés határoz meg.

Sikernek nevezte, hogy elkészült a 2015-ig előretekintő Közlekedéspolitikai Koncepció, így kialakult, hogy hol, milyen fejlesztésekre van szükség. “Nem voltunk azonban ennyire sikeresek a külföldi működő tőke idecsalogatásában” – mondta Csillag István. “Aki idejött, azt maximálisan kiszolgáltuk, viszont nem mi kerestük meg előre a potenciális beruházókat” – fűzte hozzá.

Leszögezte, hogy jelentős mulasztást kellett behozni, hiszen például a szlovák gyakorlathoz viszonyítva a magyar ösztönző rendszer mintegy három évvel volt lemaradva. A szakminiszter ugyanakkor élénkülést lát a beruházások volumenének növekedésében. Hozzátette: jelenleg 2,5 milliárd eurónyi befektetésről folynak tárgyalások több mint 100 befektetővel.

“A turizmus nem hozta a megszokott eredményeket” – jelentette ki, megjegyezve, hogy mindössze fél éve tartozik a tárcához az ágazat irányítása. Fontosnak nevezte, hogy a különböző promóciós szervezetek közösen kezdjék el megtervezni, milyen eseményeken, hogyan jelenjenek meg. Hozzátette: korlátozottak a pénzeszközök, ezért érdemes előre lefektetni a közös promóciós terveket. “Szövetségeseket keresünk, de nem a pénz elköltéséhez, hanem a minőségi kínálat megteremtéséhez, és itt még vannak adósságok” – tette hozzá Csillag István.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik