Már biztos, hogy nem sikerül az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek teljesítenie az erre az évre kitűzött bevételi tervét. Mészáros Tamás, a vagyonkezelő igazgatóságának elnöke egy rádióműsorban elismerte, hogy a várt közel 200 milliárddal szemben 170 milliárd forint lesz a tényleges összeg a kasszában – írja a Világgazdaság.
Egy hónapja Kamarás Miklós vezérigazgató még úgy nyilatkozott, hogy a várható maximális bevétel 248 milliárdra prognosztizálható. A bevételi többletet az alapján kalkulálták, hogy várakozáson felül jól sikerültek a banki privatizációk, a három tranzakcióból csaknem 24 milliárddal több folyt be, mint amire számítottak. A privatizációs tranzakciók 131,6 milliárdos bevételéből 123,8 milliárdot jelent a Postabank és a Konzumbank eladása, valamint a Földhitel- és Jelzálogbank részvénykibocsátása. Ugyancsak jelentős „soha nem látott mértékű" osztalékbevételre tesz szert az ÁPV Rt. – idézte a vezérigazgató szavait a hírügynökség.
A Molra azonban nem érkezett megfelelő árfolyamajánlat, így a tranzakció elhalasztása mellett döntött az ÁPV. Az összetett részvényértékesítés keretében az ÁPV Rt. legalább 9,84 milliós, míg a Mol Rt. a saját részvényeiből 4,26 milliós sajátrészvény-mennyiséget ajánlott volna fel, azaz legkevesebb 13 százaléknyi részvényt dobtak volna piacra, mely jelentős kereslet esetén akár a 17,6 százalékot is elérte volna. Az optimista forgatókönyvek szerint a bevétel akár a 80 milliárdot is elérhette volna.

Ajánlott videó
- 13:34 Kreml: Európa jelenlegi hozzáállása mellett haszontalan lenne részt vennie a tárgyalásokon
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 13:19 Trump, Lula és az Aranylabda
- 12:39 Rendszeres humanitárius együttműködésről állapodtak meg az ukránok és az oroszok
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 12:08 Aranylabda: így szavazott Szöllősi György
- 12:03 Vinícius lett az arca a Real Madrid problémáinak, pedig nem ő okozta azokat
- 11:45 Angol csúcsrangadón térhet vissza Szoboszlai Dominik a Liverpoolba
- 11:21 Feldúlták a közelmúltban Magyar Péter dédapjának sírját, de a miniszterelnök nem haragszik
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 11:04 Újra lesz Szerbiában Exit fesztivál
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 11:02 Utcahosszal verte a mezőnyt, saját világrekordját döntötte meg az olimpiai bajnok úszóklasszis
- 10:54 Elfogták a soponyai postarablás gyanúsítottját
- 11:02 Nem kell sokat költeni az egészséges táplálkozásra: 7 rostban gazdag, pénztárcabarát alapanyag
- 07:37 Romjaiban is odavonzaná a neonácikat Hitler porig égett Sasfészke
- 10:11 Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Aleksandar Vucic bizalmasát
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 07:05 Ma még lesz pár óra napsütés, aztán fordulat jön az időjárásban
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 09:36 Tíz balatoni vasútállomás felújítását indítják el Vitézyék
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 10:45 Fosztogattak és rendőrökre támadtak több német városban
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!