Belföld

Elnapolták a mobilcégek reklámperét

Új határnapot tűzött ki a bíróság abban a személyiségi jogi perben, amelyet Vodafone kezdeményezett A Westellel szemben.

A személyiségi jogi per tárgyalása pénteken reggel vette kezdetét a Fővárosi Bíróságon. A bírák azonban új határnapot tűztek ki az ügyben, mivel az alperes csak a múlt pénteken kapta kézhez a bírósági keresetet, a kereset-kiegészítést pedig az idő rövidsége miatt a bíróság ki sem tudta postázni nekik. A tárgyalás gyors lefolytatását egyébként az indokolta, hogy a Vodafone ideiglenes intézkedést kért a bíróságtól, ezt azonban a bírák elutasították. A per tárgyalása február kilencedikén folytatódik.

A felperes Vodafone szerint az alperes Westel által készített reklám három Vodafone-reklámot ötvözött, így sértve a Vodafone személyiségi jogait és jó hírnevét. Álláspontjuk szerint a hirdetések ráadásul negatív reklámot sugallnak, így a versenytárs lejáratására irányultak.

A Vodafone azt követően indított pert versenytársa, a Westel ellen, miután új reklámkampányában a Vodafone hirdetéseinek szereplőire hasonlító karakterek mondták el, hogy megbánták, amiért hittek a konkurens távközlési cég reklámjainak. A Vodafone szerint ez a reklám több ponton is megsérti a versenytörvényt, ezért a mobilcég bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál, sőt a Fővárosi Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél is, és jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított a Westel ellen a Fővárosi Bíróságon.

A Vodafone szerint a november 4. óta sugárzott reklám ráadásul nem az objektív valóságot tükrözi, sőt gyakorlatilag bojkottra szóló felhívást is tartalmaz. A társaság ezért azt kérte a bíróságtól, hogy az állapítsa meg a jogsértést, tiltsa el a Westelt annak folytatásától. Emellett a Vodafone elégtételt és százezer forint kártérítést is kért, valamint tisztességtelen piaci magatartás miatt bírság kirovását is indítványozta.

A felperes mindemellett ideiglenes intézkedésként reklámfilmek betiltását kérte a bíróságtól. A Westel azonban azt állította hogy a vetítést már korábban, önszántukból leállították, így a bíróság részben emiatt elutasította a Vodafone erre irányuló kérelmét.

A Westel egyébként azzal védekezett, hogy a reklámjuk egy paródia, és mindössze válasz volt a felperes korábbi reklámjára. Üzleti titkokra hivatkozva viszont a Westel zárt tárgyalás elrendelését kérte, ám a bíróság nem adott helyt a kérelemnek. A felek között egyébként egy másik eljárás is folyik ugyanebben az ügyben, a reklámtörvény sérelme miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik