Belföld

Elvben törölték a Jukosz -Szibnyeft egyesülést

A bajba jutott Jukosz orosz olajtársaság szerdán hivatalosan megerősítette, hogy "elvben" beleegyezik elhidegült partnerével, a Szibnyefttel javarészt már létrejött egyesülésének felbontásába, de hangsúlyozta, hogy számos részlet tisztázásra szorul.

“Előzetes megállapodásra jutottunk” – mondta Jurij Bejlin, a Jukosz igazgatósági elnökhelyettese Moszkvában, de hangsúlyozta: semmilyen jogi okmányt nem írtak alá, s az egyezséget még jóvá kell hagynia az igazgató tanácsnak. Ennek több tagja kifogásait hangoztatta az egyesülés felbontásának egyik vagy másik vonatkozásával kapcsolatban.

Bejlin közölte: a Jukosz azt kívánja, hogy a Szibnyeft fizessen kamatokat a 3 milliárd dollár után, amit október 3-án készpénzben adott 26,01 százaléknyi saját részvénnyel együtt a Szibnyeft-részvények 92 százalékáért.

Bejlin úgy vélte, hogy az egyesülés törlése hosszú hónapokig tarthat, és amíg az erre vonatkozó megállapodás létre nem jön, addig a Jukosz az eredeti megállapodás alapján jár el. Az egyesülés visszafordításánál kerülni kell minden olyan lépést, amely a kisebbségi részvényeseket keresetek benyújtására indíthatja, és ha ezt mégis megtennék, akkor a két cégnek közös felelősséget kell vállalnia. Bejlin azt mondta, hogy az egyesülési megállapodásban kikötött egymilliárd dolláros bánatpénz kevésbé fontos, mint a 3 milliárd dollár készpénz utáni kamat, hiszen ez technikai hitel volt.

Sajtóértesülések szerint a Szibnyeftnek nem kell megfizetnie a bánatpénzt, mivel a Jukosz belement a békés válásba, és az egyesülés felbontásának nincs vétkese. Mindamellett a Jukosz – bár nem fordul bírósághoz – igyekszik 200-300 millió dollárnyi kárpótlást kisajtolni a Szibnyeftből az egyesülési megállapodásról való lemondás fejében. A Jukosz értésre adta, hogy követeléseinek mérsékléséért cserébe segítséget vár börtönben lévő fő részvényesei, köztük Mihail Hodorkovszkij volt elnök-vezérigazgató kiszabadításához.

A Jukosz állítólag azért akarja elhúzni az új megállapodás megkötését, mert amíg a Szibnyeftet a kezében tartja, addig ezzel megvédheti magát a tőkéje egy részének kisajátítására irányuló esetleges állami törekvésektől. Az orosz kormányzat korábban 5 milliárd dollárnak megfelelő adóhiányt állapított meg a Jukosz-nál, és részvényeinek 40 százalékát zárolta az ügyészség.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.