Oroszország először mutatkozik hajlandónak arra, hogy kártérítést fizessen egy német kényszermunkásnak, akit a második világháború után hurcoltak el
Vorkutába, az Északi-sarkkörön túlra, és ott 78 hónapig kényszermunkásként dolgoztatták. A német sajtót azonban felháborította a bejelentés, mivel az egykori kényszermunkásnak, akit a Szovjetunió egyik legembertelenebb lágerében „foglalkoztattak”, most Moszkvába kellene utaznia, és orosz bankszámlát kellene nyitnia ahhoz, hogy felvehesse a kártérítést. Márpedig az utazás költsége legalább 1500 euró, a 170 eurós kártérítésnek majdnem a kilencszerese.
Magyarok a sztálini terror idején
A Szovjetunióba hadifogságba elhurcoltak számát két forrásból lehet megállapítani a gulagosok.hu weboldal szerint. Az egyik azoknak a száma, akiknek szállást készítettek elő, ez 850 ezer hadifogoly, de nagy részük az elhurcolás közben vagy az átmenő- és gyűjtőtáborokban, elosztó helyeken pusztult el, vagy szállítás közben a marhavagonokban. A hivatalosan 1946 elején elrendelt, név szerinti számbavétel után a magyar hadifoglyok száma megközelítette az 550 ezret. A polgári személyként kényszermunkára hurcoltak száma 40 ezer, az összeírás után 33 ezer. Közülük több mint ötezer pusztult el. E két kategória pontos adatairól a Szovjet Katonai Főügyészség áttekintő elemzése, amely egybeveti a hazaszállított, az elhunytak és az ismeretlen sorsúak számát, arra a következtetésre jut, hogy mintegy 350 ezer magyarral nem tudnak elszámolni. 1944 végétől 1952 közepéig összesen 27 104 magyart ítéltek el a megszálló szovjet hadsereg hadbíróságai politikai okokból. A kivégzettek száma meghaladja az ezret. Az elítéltek közül 1953 végén 1506, 1956 végén pedig 768 túlélő került haza. Közülük 253 volt elítéltet további szabadságvesztés letöltésére a jászberényi börtönbe helyeztek el. Közöttük volt Harangozó Ferenc segédpüspök, egyetemi tanár, Mészáros Tibor, Mindszenty bíboros utolsó titkára, Böröcz Sándor evangélikus lelkész, továbbá Kovács Béla, a kisgazdapárt főtitkára, akit 1948. február 25-én tartóztattak le a megszálló szovjet állambiztonságiak, de elítélésére (25 év) csak 1952. március 5-én került sor – írja a gulagosok.hu.
Vorkuta, a Sarkkörön túl
A Die Welt című német lap szerint Oroszország így is történelmi tettet hajtott végre: először ismerte el, hogy kártérítés jár egy német kényszermunkásnak. A moszkvai német nagykövetség tájékoztatása szerint a most 73 éves Heinz Bornscheinről van szó, aki az Ural-hegység egyik legészakibb pontjára, az európai Oroszországot és Szibériát elválasztó hegyvidékre került a negyvenes évek végén. A Vorkutában lévő bányák és egyéb üzemek a leghírhedtebb lágerek közé tartoztak a sztálini Szovjetunióban. Egy ottani szénbányában töltött több mint hat évet Bornschein, akit tizenkilenc éves korában, 1949-ben hurcoltak el Németországból.
A német diplomatáknak, akik az ügyben segédkeztek, eddig semmilyen módon sem sikerült a hivatali útvesztőkben eligazodást nyújtaniuk Bornscheinnek – írja a Die Welt. Úgy látszik, a probléma megoldhatatlannak bizonyul, a nagykövetség levélben értesítette Bornscheint, hogy arra meghatalmazott személy útján sem nyithat bankszámlát Moszkvában. (A németek nem írnak róla, de talán Kalinyingrádba, az egykori Königsbergbe, Kelet-Poroszország egykori fővárosába könnyebben elutazhatna egy német állampolgár, hiszen ez az Oroszországhoz tartozó enklávé igen közel van Németországhoz.)
A németek kevésbé bürokratikusak – maguk szerint
A németek megjegyzik, hogy Berlin ezzel szemben a lehető legkevésbé bürokratikus úton próbálja meg a hitleri idők kényszermunkásait kárpótolni. Természetesen az összegek is nagyobbak a német kártérítés esetén, de a Die Welt nem elsősorban erre hívja fel a figyelmet.
Egy orosz férfi például, aki mezőgazdasági munkásként dolgozott az egykori Német Birodalom területén, 2500 eurós kártérítést kapott. A német kormány és az érintett vállalatok által erre a célra létrehozott speciális alapítvány a moszkvai SZBER Bankba utalta át a pénzt. Onnan az egyes kárvallottak euróban vagy dollárban vehetik fel. Németország eddig 80 millió eurót utalt át a moszkvai bankba. Világszerte 2,6 milliárd eurót fizettek ki 1,5 millió egykori kényszermunkásnak, akik a hitleri uralom alatt dolgoztak német területeken.
Ugyanakkor a német hatóságok – így a külügymnisztérium és a kancellária is – felhívták Bornschein figyelmét, hogy legyen tekintettel arra: egyes országokban a németek által a második világháborúban elkövetett rémtettek miatt nem számíthatnak a német kényszermunkások azonos elbírálásra az adott ország állampolgáraihoz képest. Vagyis maguk németek is elismerik, hogy a német kényszermunkások elhurcolása inkább következménye volt a korábbi náci rémtetteknek.
200 ezer deportált Németországból
A Die Welt szerint 1944-től a Vörös Hadsereg előrenyomulása során mintegy 200 ezer németet deportáltak kényszermunkára a Szovjetunióba. Heinz Bornschein esete viszont egészen különlegesnek számít: őt csak 1949-ben csalták át Kelet-Berlinbe az orosz titkosügynökök. Bornschein a nyugatnémet szociáldemokrata párt, az SPD újságjának, a Telegrafnak dolgozott gyakornokként, így keveredett át a keleti zónába, ahol gyorsan vonatra rakták és „ellenforradalmi tevékenység” miatt Moszkvába szállították, kétszáz másik társával együtt.
1949 szeptemberében aztán a hírhedt moszkvai Lubjanka börtönben, a szovjet titkosszolgálat épületében 25 évi kényszermunkára ítélték. Ezt a büntetést Sztálin halála után, 1953-ban tíz évre mérsékelték. 1950 áprilisától a német férfit embertelen körülmények között dolgoztatták bányászként Vorkutában. A munkások többsége egyébként orosz volt, közülük is sokan éhen haltak – emlékezett Bornschein.
1955-ben aztán az akkori német szövetségi kancellár, Konrad Adenauer tárgyalásokba kezdett a szovjetekkel arról, hogy tízezer hadifoglyot és 20 ezer civil internáltat engedjenek szabadon. A moszkvai tárgyalások hihetetlen sikerrel jártak, és a legendás akció nyomán sokan hazakerültek. Adenauer név szerinti listáján szerepelt egyébként Bornschein is. Így lépett hat és fél éves oroszországi tartózkodás után először 1955. október 13-án német földre, ahol előbb Göttingenbe, egy hazatérőket befogadó táborba került.
Bornschein 1999. november elsején nyújtotta be kérelmét különböző kitérőkkel az orosz hatóságoknak. Ám a berlini orosz nagykövetség nem foglalkozott a kártérítést igénylő beadvánnyal, és csak a moszkvai német nagykövetség közbenjárása révén került sor végül a kártérítés odaítélésére. Az viszont egyelőre teljesen bizonytalan, hogy mikor kaphatja meg végre a kártérítést a férfi.
