Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt elnöke a 10 millió forintos óvadék kifizetése után elhagyhatta a börtönt. A brókerbotrányba keveredett bankvezér házi őrizetbe kerül. A hírek péntek délig arról szóltak, hogy Rejtő E. nem tudja kifizetni az óvadékot és börtönben marad. Kollár Károly, Rejtő védője csütörtökön még azt közölte: jelenleg nem áll rendelkezésre az óvadék összege, ezért bizonytalan, mikor lesz letétben, amelynek ellenében a volt vezérigazgató szabadlábra kerülhet. Az ügyvéd nem akarta megnevezni az óvadékot felajánló személyt.
A K&H-ügy gyanúsítottjai közül egyébként Garamszegi Gábornak, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesének előzetes letartóztatását már múlt pénteken megszüntette a bíróság harmincmillió forintos óvadék fejében, amelyet még aznap befizettek. Garamszegiért felesége tette le az óvadékot. Garamszegi mellett Rejtő és Bitvai Miklós, az Állami Autópálya-kezelő Rt. volt vezérigazgatójának, valamint El A. Hassan számláit is zárolták.

Az EL-specialista Sevilla a budapesti döntőben megszakította Mourinho nagy sorozatát
Sok sárga lap, rengeteg szabálytalanság, ápolás és fetrengés, hatalmas feszültség, kevés foci, ez volt a Sevilla-Roma Európa Liga-döntő. A Roma Dybala révén vezetett, majd egy öngóllal egyenlített a Sevilla. A hosszabbítást gyakorlatilag felesleges volt lejátszani, a tizenegyeseknél az a Montiel döntött, aki a vb-fináléban is a győztes büntetőt lőtte.