Belföld

Acélháború – harc nélkül véget ért

Az amerikai kormányzat csütörtöki bejelentése szerint felfüggesztette az acélipari termékekre tavaly márciusban kivetett, világszerte bírálatokat kiváltó védővámokat.

Az amerikai acélipar nyomására bevezetett védővámoknak eredetileg 2005-ig kellett volna érvényben lenniük. Bush elnök nyilatkozatában rámutat, hogy a védővámok elérték céljukat. Az EU decemberben mintegy 2,2 milliárd dollárnyi amerikai árut érintő szankciócsomaggal készült visszavágni, ha az acélvámokat – amelyeket a Bush-kormányzat tavaly márciusban vezetett be – nem vonják vissza, miután a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) is elmarasztalta az Egyesült Államokat ebben az ügyben. Az EU korábban úgy nyilatkozott, hogy szankcióit a WTO újabb, immár végső, decemberben esedékes döntése után öt nappal lépteti életbe, ha addig Washington nem vonja vissza a vámrendeletet.

Az EU üdvözölte Amerika döntését

Döntésével az amerikai kormányzatnak sikerült elhárítani a transzatlanti kereskedelmi háború kockázatát. A védővámok eltörlése washingtoni idő szerint éjféltől lép életbe. A bejelentésre reagálva az Európai Unió közölte, hogy a maga részéről ugyancsak lemond az amerikai importra beígért megtorló büntetővámok bevezetéséről.

Mindazonáltal Bush elnök nyilatkozatában pusztán azt hangsúlyozta, hogy a védővámok elérték céljukat, itt az idő, hogy eltöröljék azokat. Pascal Lamy, az EU kereskedelmi biztosa Brüsszelben az amerikai védővámok eltörlésére válaszul a december 15-től érvényesíteni kívánt uniós szankciós rendszer befagyasztását és eltörlését jelentette be péntektől. Közölte, hogy ezzel együtt az unió saját acéliparát védő intézkedéseket is eltörlik; ezeket az intézkedéseket amerikai acélipari védővámok bevezetésével egyidőben tették meg.


 

Győr kormánypárti polgármestere, a helyi kórház kardiológiai osztályának vezetője igazi fenegyerek, elmondása szerint eddig mégsem kapott soha feddést pártja vezetőitől. Az interjúban szó esik papagájokról, 3:20-as bluesról, Törőcsikről és Nyilasiról, a lex Dézsiről, sőt még egy ellenzéki politikusról is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.