Belföld

Orosz lapok a Jukosz-Szibnyeft-Kerml háromszögről

Orosz lapok azt találgatják, mekkora részt hasíthat ki az orosz állam a Jukosz olajtárságból és hogy az ország vezetése milyen módon egyezkedik a fúziós társ Szibnyefttel.

Ha az orosz ügyészség eljárást indít az adóhatóság levele alapján, amely szerint a Jukosz olajóriás és a hozzá tartozó cégek ötmilliárd dollárnyi adótól fosztották meg az államkincstárt 1998 óta mostanáig, akkor újabb pontokkal bővül az őrizetben lévő Mihail Hodorkovszkij volt Jukosz-elnök és társai elleni vádirat, és a hatóságok követelései a Jukosz fő részvényeseivel szemben elérik a pakettjük értékét.

A Kommerszant és az Izvesztyija által idézett elemzők szerint az ötmilliárdos adómulasztás a korábbi csalási vádakban megjelölt egymilliárdos károkozással együtt lehetővé teszi, hogy az orosz állam igényt tartson a Jukosz-részvények 20-26 százalékára. Így Hodorkovszkijnak nem kell választania többé, hogy az államnak vagy a kisebb fúziós partnernek, a rivális Szibnyeftnek adja-e át a Jukosz feletti ellenőrzést – írta a Kommerszant.

A lapok szerint a Jukosz adócsalása abban állt, hogy “problémás bankokon” keresztül fizetett, illetve kedvezményes adózási sémákat használt fel jogellenes módon. A Jukosz-részvények 44 százalékát birtokoló MENATEP csoporthoz közeli forrás szerint az adóhatóság levele válasz arra, hogy a Jukosz elutasította a Szibnyeft ajánlatát, amely az egyesülés fenntartása fejében az ellenőrzést követelte, bennfentesek szerint a Kreml támogatásával.

A The Moscow Times értesülése szerint Roman Abramovics, a Szibnyeft fő tulajdonosa előzetesen megvitatta javaslatát Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek nem volt ellenvetése.

“Képzeljük el, hogyan hatna egy ilyen bizonyítási kísérlet egy nyugati bíróságon: a vállalat tulajdonosát börtönbe vetették, majd az ország elnöke akvizíciós tervet vitatott meg egy másik nagyvállalkozóval” – írta az újság. Amikor az ügyészek, még novemberben befagyasztották a Jukosz-részvények 40 százalékát, akkor gyakorlatilag Abramovicsot tették meg az egyesítendő Jukosz-Szibnyeft fő részvényesévé – emlékeztetett a lap. Az egyesülés keretében a Jukosz 3 milliárd dollárt fizetett, és saját részvényeinek 26 százalékát adta cserébe a Szibnyeft 92 százalékáért.

Miért avatkozott bele Putyin személyesen abba a vitába, amely Abramovicsnak juttathatja a Jukosz feletti ellenőrzést? Abramovicsot sokáig a Jelcin-család partnerének tartották. Kinek a partnere ma? “Talán létezik egy Kreml-Szibnyeft közös vállalat, amelyről nem tudtunk?” – töpreng a The Moscow Times cikkírója.

A Yukos szerda délelőtt 10,90 dollár volt a moszkvai RTS-tőzsdén, 0.91 százalékkal olcsóbb a keddi, 11,00 dolláros zárónál. Ugyanakkor a Szibnyeft 2,50 dollár volt, változatlan a keddi záróhoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik