A KSH előzetes adatokon alapuló közlése szerint a beruházások értéke folyó áron 875 milliárd forint volt a harmadik negyedévben. Az első háromnegyed évben a beruházások volumene 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az idén a második negyedévben a beruházások volumene 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az első negyedévit 0,9 százalékkal haladta meg.
Tavaly a harmadik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene korrekciók nélkül 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A beruházási tevékenység idei harmadik negyedévi 4,4 százalékos növekedésén belül a gép- és berendezés-beruházások 16,9 százalékkal emelkedtek, az építési beruházások 3,8 százalékkal csökkentek.
Az összes beruházás negyedét adó feldolgozóiparban 26,7 százalékos bővülést regisztráltak, ezen belül is a vegyipari ágazatok, valamint a villamos gép, műszer gyártásának beruházása volt kiemelkedő. A KSH jelentése szerint a növekedés összefügg azzal is, hogy az elmúlt év azonos időszakában jelentős csökkenés volt ebben a nemzetgazdasági ágban.

„Ha öreg leszek, varrok magamnak, most még a Rozikámnak varrok"
A matyodesign több tucat tardi asszonynak ad munkát, a végeredmény pedig minden esetben egy kézzel készített ruhadarab, amibe a hímzőnénik a szívüket-lelküket beleteszik. Ellátogattunk az északkelet-magyarországi faluba, hogy az asszonyok maguk mesélhessék el a saját történeteiket.