A nyugdíjrendszer megreformálásában Európában az elsők között voltunk, de előnyünket mára teljesen elveszítettük. A rendszer ma ugyanolyan finanszírozhatatlan, mint tíz évvel ezelőtt volt, az uniós csatlakozással és a
nyugdíjpénztárak szolgáltatási időszakának közeledtével azonban újabb fellegek tornyosulnak fölötte.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak működésében mérföldkőnek számító tízéves várakozási idő az első tagok esetében jövőre telik le, félő, hogy az elkövetkező években így akár tömeges pénzkivonásokra kerül sor. Így összegezték a helyzetet a szakma kiválóságai azon a csütörtöki konferencián, amely a nyugdíjrendszer eddigi tanulságait, illetve a következő tíz év várható tendenciáit igyekezett összefoglalni.
Veszélyben az idei hozamok
A FI-AD független pénzügyi tanácsadó cég rendszeresen vizsgálja a nyugdíjpénztárak hatékonyságát. Az idei év második negyedében számításaik szerint az önkéntes pénztárak 0,2 százalékos reálhozamot produkáltak. Az idei esztendő ugyanakkor rendkívülinek mondható, hiszen mindenféle közgazdasági alapfeltételezéssel ellentétben az állampapírok sokkalta volatilisebbek és kockázatosabbak, mint a részvények. Ha ebből a szempontból nem történik lényeges változás a hátralevő hetekben, akkor idén a nyugdíjpénztári piacon „vér fog folyni” – jelezte Holtzer Péter.
Holtzer Péter, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója, a rendezvény főszervezője (a további előadókkal teljes összhangban) azt hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer finanszírozhatósága ma is ugyanolyan komoly probléma, mint a reformok megalkotásakor. A demográfiai helyzet továbbra is romlik, a foglalkoztatottság szintén nem javul, az öngondoskodás, az előtakarékosság szükségessége nem ivódott bele a társadalomba. A lakosság megtakarítási hajlandósága és a megtakarítások szerkezete sem fejlődött számottevően, a magánpénztárakba átirányított 6-7-8 százalék sem jelent megoldást.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak külön feszültséggócot hordoznak, mivel az 1994-ben elsőként belépett tagok esetében jövőre telik le az a bizonyos várakozási idő, amely után – a korábban levont adókedvezmény visszafizetésével – hozzájuthatnak addigi megtakarításukhoz. A rendszer indulásakor szükség volt a belátható idő vonzerejére, de mára látszik, hogy így egy tízéves, adókedvezményekkel megtámogatott betétről van szó – vélte Holtzer Péter. Ismerve a lakosság fogyasztási hajlandóságát, félő, hogy a szektorban összegyűlt több száz milliárd forintos vagyon legalább egy részét, amint lehet, kiveszik és felélik a tagok az elkövetkező években.
Ez annak ellenére bekövetkezhet, hogy pusztán az adókedvezmény miatt az elmúlt tíz évben mindenképpen jó befektetés volt az önkéntes tagság. Tehát gyakorlatilag függetlenül attól, hogy az egyes pénztárak milyen eredménnyel forgatták a rájuk bízott vagyont – mutatott rá Király Júlia, a Bankárképző Központ vezérigazgatója. Az is igaz persze, hogy a kezdeti 35-40 százalékos hozamszintek tíz év alatt jócskán leestek, és ma már a negatív hozamok sem elképzelhetetlenek. Ha ez hosszú távon is fennmaradna, akkor pedig a vegyes rendszer elveszítené minden előnyét a tisztán állami finanszírozású nyugellátással szemben.
Eltűntek a megtakarítások
Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint a nyugdíjreform kulcseleme (az öngondoskodás tudatosítása) nem valósult meg sikeresen, ahogyan a lakossági megtakarítások szerkezeti átalakulása sem ment végbe. Az elmúlt tíz év alatt a háztartások 10-15 százalékos nettó megtakarítási pozíciója mára nullára csökkent, sőt a negatív tartományba csapott át, vagyis a folyó fizetési mérleg hiányát szinte kizárólag a külföldiek fedezik.
A rendszerproblémákon és a várható pénzkivonásokon túl a szakemberek véleménye szerint komoly kihívásokat jelent az is, hogy a nyugdíjpénztárak hamarosan elérkeznek a szolgáltatásnyújtás egyelőre homályos időszakába, illetve még hamarabb szembesülnek az Európai Uniós csatlakozás támasztotta követelményekkel. Csehák Judit, a Betegjogi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt egészségügyi miniszter és a Pénztártanács korábbi elnöke szerint mára minden európai előnyünket elveszítettük, ezt tetézi, hogy az uniós irányelvek a jövő év májusától már ránk is vonatkoznak.
A nyugdíjakat illetően alapvetően három európai elvárásnak kell a tagállamoknak megfelelniük, nevezetesen, hogy a nyugellátások megfelelőek, fenntarthatóak és korszerűek legyenek. Az első kettő követelmény különösen nagy problémát jelent szinte valamennyi tagországnak és a csatlakozó államoknak is.
A nyugdíjak ugyanis akkor lennének megfelelőek, ha ugyanazt az életszínvonalat tudnák nyújtani az időskorúaknak, mint amilyet az aktív korú keresetük. Ezt a megvalósíthatatlanul ideális elvárást a gyakorlatban persze enyhítik, és az európai országok átlagosan 65-70 százalékos megfelelőséget céloztak meg. Nálunk a nyugdíjreform megalkotói egy ennél is kevésbé ambíciózus, 60 százalékos rátát láttak reálisnak, de hogy az azóta eltelt tíz évben hogyan alakult ez a valóságban, azt soha senki nem vizsgálja – jegyezte meg Csehák Judit.
Kulcsproblémák
A fenntarthatóság kritériuma akkor tudna érvényesülni – tette hozzá a korábbi miniszter -, ha sikerülne javítani a lakosság foglalkoztatásának arányát. Ez szintén komoly probléma Európa-szerte: a hivatalosan foglalkoztatott, tehát járulékfizető férfiak aránya például mindössze 52 százalék az uniós országokban átlagosan (a nők esetében ennél is rosszabb). A közös cél az, hogy 2010-re 70 százalékosra javuljon a járulékfizetők hányada.
Ez a kérdés szorosan összefügg a nyugdíjkorhatár és a tényleges nyugdíjbamenetel közötti különbséggel. Hiába emelték ugyanis sok országban 60-65 év közelébe a nyugdíjkorhatárt, ha az emberek többsége valójában 50 éves kora után már nem dolgozik és nem is fizet járulékot, viszont hosszabb ideig él, és tovább veszi igénybe az egyre kevésbé finanszírozható nyugellátásokat. Magyarország sem lóg ki a sorból: a 62 éves hivatalos nyugdíjkorhatár helyett a férfiak átlagosan 57-58 évesen, a nők pedig 52 évesen mennek nyugdíjba. És bár „szerencsére” korábban meghalunk, mint az európai átlagnyugdíjas, a rendszer finanszírozhatóságán ez sem sokat segít…
