Diplomáciai forrásokra hivatkozó kedd éjjeli izraeli és amerikai sajtójelentések szerint Washington közel 290 millió dollárral kevesebb hitelfelvételt garantál. Ez azt jelenti, hogy Izrael ugyanezen összeghez magasabb kamatokért juthat az Egyesült Államokban. A szóban forgó összeg körülbelül a telepek létesítésére fordított egyévi kiadásnak felel meg. További 9 milliárd dollárra viszont marad az amerikai garancia.
Csökkenti Izraelnek adott hitelgaranciáját az amerikai kormányzat, amiért a zsidó állam folytatja telepek létesítését a palesztin területeken.
Ajánlott videó
- 20:06 „Az első találkozón túlteljesítettünk” – a Fradi edzője nem dühös a bragai nagy vereség után
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 16:47 „Lesz, aki ellentmondásosnak tartja, de Val is ezt akarta volna” – mesterséges intelligenciával támasztják fel Val Kilmert utolsó szerepére
- 16:44 Méltó helyére került a 2000 éves érme, amivel valaki buszjegyet vásárolt
- 16:42 Lezárult a határon túli magyarok regisztrációja, Romániából érkezhet a legtöbb szavazat a választásra
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését
- 15:37 A CÖF nyílt levélben kérdezi a NATO-t, mit kívánnak tenni, ha Ukrajna megtámadná Magyarországot
- 13:37 Lezuhant egy sífelvonó kabinja Svájcban
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
