Belföld

A külügy szerint hecckampány zajlik a lelőtt magyar ügyében

A Külügyminisztérium megdöbbenve tapasztalja, hogy a sajtóban és a politikában is elindult egy olyan vonal, amely egy magyar állampolgár tragikus halálából, egy magyar család gyászából a tárca ellen irányuló hecckampányt kíván véghez vinni - mondta a külügyi szóvivő szerdán az MTI-nek.

“Ezt elutasítjuk, ugyanakkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy megbízható információkhoz jussunk. Amikor ez megtörténik, arról haladéktalanul tájékoztatjuk a közvéleményt” – jelentette ki Tóth Tamás.

A MTI a szóvivőtől szerdán újabb nyilatkozatot kért az Irakban november 17-én lelőtt magyar állampolgár, Varga-Balázs Péter ügye kapcsán. Közlése szerint a külügyi tárca nem érti, “miért várja el a magyar média, hogy a naponta többször, esetenként egymásnak ellenmondó újabb és újabb verziókra a minisztérium reagáljon”. Úgy vélte, pontosan akkor lenne a Külügyminisztérium felelőtlen, ha információ hiányában reagálna ezekre.

Tóth Tamás szerint az utóbbi időben támadások érik a Külügyminisztériumot azért, mintha a tárca tudatosan dezinformálna vagy tényeket hallgatna el Varga-Balázs Péter halálának körülményeiről. “A Külügyminisztérium megítélése szerint felelőtlen, nem egy esetben politikai töltetű és teljesen irracionális támadások érik a Külügyminisztériumot Varga-Balázs Péter halála ügyében” – szögezte le.

A szóvivő kiemelte: a külügyi tárca akkor értesül egy eseményről, ha azt valaki számára jelzi. Ez lehet a bagdadi magyar misszió, ám az jó néhány kilométerre van az eseményektől, és Tóth Tamás közlése szerint, a nagykövetség sem tudott a tragikus eseményről.

“A Külügyminisztérium nem érti azt a műfelháborodást, ami azért van, hogy a család jelentette be a történteket. Amint tudomást szereztünk róla, megindult a kivizsgálás” – hangsúlyozta a szóvivő. Mint mondta, azért nem nyilatkozik a Külügyminisztérium az ügyben, mert jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy lemérje, melyik változat valós és melyik nem.

Hozzáfűzte: saját forrásból utaztatnak ki Irakba két diplomatát egy veszélyes misszióra, akik tájékozódását a Külügyminisztérium a lehető leghitelesebbnek fogja tekinteni. Tóth Tamás ugyanakkor megerősítette, hogy az Egyesült Államoktól is várják a hivatalos vizsgálat eredményét.

“A Külügyminisztériumnak a magyar állampolgároknak a világban történő mozgása kapcsán akkor lenne felelőssége, ha nem hívná fel a figyelmet arra, hogy a világban válságövezetek vannak, olyan helyek, ahová nem szabad utazni. A külügyi tárca számos alkalommal figyelmeztetett erre Irak kapcsán is” – szögezte le a szóvivő.

Hozzátette: akkor lenne ilyen felelősség, ha a konzuli törvényben megfogalmazott feladatoknak a magyar missziók és a konzuli főosztály nem tenne eleget, illetve az Irakban tartózkodó és a bagdadi külképviseleten bejelentkezett magyar állampolgárok informálása, biztonsága érdekében nem tenne meg mindent.

“Sajnos az Irakban tartózkodó magyar állampolgárok nem jelentkeznek be. Ha megteszik, a bagdadi nagykövetség tanácsokat ad számukra, és lehetőségein belül számtalan területen segíti őket, bár ez nem jelenti azt, hogy biztonságuk növekedne” – jelentette ki a szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik