Belföld

MNB: átmeneti a forint jelentős gyengülése

admin

2003. 11. 25. 14:41

A Magyar Nemzeti Bank továbbra is úgy véli, hogy 250-260 forintos euró árfolyam mellett érhető el a kormánnyal közösen kitűzött 2005 végi inflációs cél, a mostani forintgyengülést pedig átmenetinek tartja. Hétfőn a 262 forintot is meghaladta az euró árfolyama.

Missura Gábor MNB-szóvivő a forint kívánatosnál nagyobb mértékű gyengülésével kapcsolatban nyilatkozott. Mint elmondta: az MNB már többször közölte, hogy rövidebb ideig tartó, kismértékű piaci ingadozásra nem reagál azonnal.

Missura Gábor leszögezte, hogy a jegybank megteszi a szükséges intézkedéseket, ha megítélése szerint a piaci események veszélyeztetik az inflációs cél elérését.

A forint hétfőn kezdett el ismét gyengülni a bankközi devizapiacon. A délutáni órákra az euró árfolyama elérte a 260 forintot, és kilépett az MNB által kívánatosnak tartott 250-260 forintos sávból. A forintgyengülés kedden tovább tartott, délelőtt az euró árfolyama meghaladta a 262 forintot is. Piaci megfigyelők szerint ez elsősorban külföldiek állampapír eladásainak a következménye. Hétfőn és kedden számottevően emelkedtek a hozamok az állampapírok másodpiacán.

A Magyar Nemzeti Bank és a kormány a közelmúltban közösen döntött a 2005 évi inflációs célról, figyelembe véve, hogy Magyarország 2008-ban be kívánja vezeti az eurót. Ennek megfelelően az inflációs célt 2005 decemberére 4 százalékban határozták meg, és leszögezték, hogy 2006 decemberére a kívánatos inflációs szint 3 százalék.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.