Belföld

László Csaba a gazdasági feltételek javításáról

A kormány a realitásokat elfogadva a jelenlegi időszakban nem a GDP maximalizálására, hanem a feltételek javítására törekszik annak érdekében, hogy a vállalkozások számára a bekövetkező fellendülés megfelelő lehetőséget biztosítson - mondta László Csaba pénzügyminiszter a 2004. évi költségvetési javaslat vitájához fűzött miniszteri zárszavában.

“Ez a gazdaságpolitika nem jelenti azt, hogy a kormány az egyensúly megteremtésének keretein belül ne törekedne a növekedés fenntartására. Azt jelenti csupán, hogy a kormány mindent megtesz a megromlott egyensúlyi helyzet javítására, emellett a jövőt is szolgáló beruházásokon és nem a fogyasztás erőteljes növelésén keresztül próbál a GDP növekedési ütemére hatni” – fűzte hozzá.

A pénzügyminiszter kifejtette: a világgazdaságra 2000 óta az addigi kedvező trendektől gyökeresen eltérő dekonjunktúra jellemző. Ez ellen a legkevésbé az olyan kis gazdasági potenciálú nyitott gazdaságok tudnak védekezni, mint Magyarország.

“Ebben a helyzetben a magyar kormány világos és egyszerű gazdaságpolitikájú stratégiát választott az államháztartási hiány mérséklésével, az infrastrukturális beruházások felfuttatásával és a vállalkozások környezetének javításával növeli a versenyképességet” – húzta alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik