Brüsszelben szeptemberben kezdek el gondolkozni a hosszú ideje változatlan cukortermelési és -import-rendelkezések megreformálásán. Három lehetséges alternatívát dolgoztak ki, és az elmaradott országok e három lehetőség közül a teljes liberalizáció terve ellen harcolnak a legvehemensebben. A piac teljes felszabadítása a szegény országokat olyan nagy cukorhatalmak ellen fordítaná, mint Brazília és Thaiföld. Velük a verseny nem tudnák tartani, ami pedig néhány (főként afrikai) országban földcsuszamlásszerű gazdasági, majd politikai változásokat okozhat.
Mindent, csak fegyvert nem
A jelenlegi rendszer 2006-ig van érvényben, de a cancuni kereskedelmi csúcstalálkozón az Európai Uniót elmarasztalták, mert gyakran a világpiaci ár háromszorosáért vásárolja meg a cukrot. (A “Mindent, csak fegyvert nem” elnevezésű program keretében a legszegényebb országok eljuttathatják termékeiket az EU piacára – a fegyvereket kivéve. Ez a gazdasági támogatás a politikai stabilitást szolgálja, s érthető módon kerül ellentétbe a tisztán versenypolitikai szabályokkal.)
Az afrikai országok és Brüsszel képviselői a múlt héten találkoztak és tárgyaltak a kérdésről. A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a teljes liberalizáció nem jelent járható utat. Sajtóhírek szerint Brüsszel megígérte, hogy nem törli el a szegény országok támogatásának e formáját, ám azt “az új helyzethez igazítja”.
Eközben az Oxfam lobbicsoport arra hívta fel a figyelmet, hogy, hogy az EU támogatási rendszere ma már nem egyértelműen kedvező az érintett országoknak.
