Belföld

Amerikai befektető érdeklődik a Nyírő Gyula Kórház iránt?

Egy amerikai befektetői csoport érdeklődik a fővárosi Nyírő Gyula Kórház iránt. E csoport Steven G. Kaáli New Yorkban élő magyar professzort kérte meg arra, hogy szándékát közvetítse a tulajdonos fővárosi önkormányzathoz - írja a Népszabadság.

Kaáli neve – aki nem tartozik a befektetők közé – jól ismert Magyarországon: Budapesten és Szegeden is meddőségi centrumot működtet. Kaáli levelét a napokban kapták kézhez az önkormányzat illetékesei.

Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes az üggyel kapcsolatban a lappal ezt közölte: az egészségügyi bizottság még nem hozott olyan határozatot, amely megalapozta volna a budapesti kórházak magánosítását.

Falus Ferenc, a Nyírő Gyula Kórház főigazgatója komolytalannak minősítette az ajánlatot. Szerinte azt csak akkor lehetne tárgyalási alapnak tekinteni, ha a néhány soros levél helyett inkább részletes ajánlatot és tízmilliárd forintos bankgaranciát mutatna be a vevőjelölt. Arról nem is beszélve – tette hozzá –, hogy az intézményben még legalább két évig egyetlen beruházó sem szerezhet többségi tulajdont. A kórháztörvény tízéves moratóriumot szabott a címzett és céltámogatásokból felújított vagy épített intézmények többségi tulajdonrészének eladására.



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik