Belföld

Több mint másfélmillió romániai keres külföldön munkát

Egy nemzetközi tanulmány szerint Románia munkaképes lakosságának tíz százaléka külföldön dolgozik, és ezzel havi 300 euró per fős jövedelmet biztosít családjának. A hazai hatóságok főleg a személyszállító cégeket hibáztatják a jelenségért.

Ez év augusztusában az ország aktív lakosságának 10%-a külföldön dolgozott – legalábbis ez derül ki a Migráció Nemzetközi Szervezete (OIM) által készített tanulmányból, amely szerint 1,7 millió román állampolgár dolgozik Nyugaton, főleg Olaszországban, Spanyolországban és Németországban.

Az OIM tanulmányából többek közt az is kiderül, hogy a hatóságok és a kivándorlók különbözőképpen fogják fel az illegális munkavállalással járó kockázatot. Amíg a romániai hatóságok amiatt aggódnak, hogy állampolgáraik így nem kapnak megfelelő szociális ellátást, és könnyen az emberkereskedők karmaiba kerülhetnek, addig a vendégmunkások 59%-a attól fél, hogy a helyi hatóság vízum, vagy munkavállalási engedély híján hazatoloncolja őket. A határon túl dolgozó romániaiak egyetlen gondja, hogy ne függesszék fel időlegesen vagy véglegesen a beutazási engedélyüket.

A tanulmány arra is kitér, hogy azokban a családokban, ahol az egyik családtag külföldön vállal munkát, az egy főre eső jövedelem 300 euró körül van, míg egy itthon dolgozó hozzátartozóknál ez csupán 100 euró per fő. A felnőtt romániai lakosság 15 százalékának áll szándékában vendégmunkát vállalni, míg négy százalék legszívesebben végleg elhagyná az országot.

Olaszország a fő célpont

Ebben az évben a román állampolgárok legkedveltebb célpontja Olaszország volt, ezt választotta a külföldön dolgozók 25%-a. A második Németország 18, a harmadik Spanyolország 12%-al, majd Görögország (6%) és Magyarország (5%) következik. Törökországot 4% találta vonzónak, Ausztriát 2%, míg Franciaországot és Belgiumot 1-1%. Szakértők szerint a rangsorban szereplő első három állam közkedveltsége 2007-ig, a csatlakozás tervezett időpontjáig nem fog változni.

Az OIM ezenkívül megjegyzi, hogy a hazai háztartások 12%-ban, vagyis 900.000 családnál legalább egy tag külföldön keresi a kenyerét. A szervezet emellett felvázolta azoknak a szellemképét, akik külföldön vállalnak munkát: általában 15 és 44 év közötti férfiak, középfokú vagy mesteriskolai végzettséggel, akik többnyire Erdélyből, a Partiumból, Máramarosból, a Bánátból, Moldvából és Bukarestből származnak.

Az 1500 megkérdezett alany 72%-a – bevallása szerint – érvényes munkaszerződéssel rendelkezik, legalább két évre. A vendégmunkások elmondása szerint a legfontosabb, amire a külföldön szerencsét próbálónak szüksége van: egy szerződéses munkahely, az illető ország nyelvének az ismerete, szakmai felkészültség, pénz az utazáshoz, és már kint levő rokonok vagy barátok. Ugyanakkor csak 18,7 százalékuk gondolja úgy, hogy a tartózkodási vagy munkavállalási engedélyre is feltétlenül szüksége lenne, és csupán 10,6% szerint kell előzetesen lakást találni az illető országban. Mindössze 18,6 százalékuknak jelent gondot, hogy esetleg nem fognak jól kijönni a főnökkel vagy a kollegákkal, és 13,3% fél attól, hogy nem tud majd pénzt hazaküldeni a családjának.

Hazudnak a vendégmunkások?

Egy belga rendőrtiszt tegnap azt nyilatkozta, hazudnak azok a román állampolgárok, akik azzal hitegetik az otthon maradt hozzátartozóikat, hogy külföldön könnyen kaphatnak munkát – számol be a mai Cotidianul. “Így hallanak a romániai fiatalok irreális sikertörténetekről, és eldöntik, hogy ők is megpróbálják. De ha nem a legjobb egyetemi karokon végeztek évfolyamelsőként, akkor belépnek az illegalitásba egy olyan országban, amelynek a nyelvét sem ismerik” – fejtette ki a belga rendőr.

Bogdan Budeanu, az emberkereskedelem elleni osztály felügyelő-helyettese szerint az illegális bevándorlásért leginkább a személyszállító cégek tehetők felelősé, amelyek kikölcsönzik az utasoknak a határ átlépéséhez szükséges pénzösszeget. „Miután felmutatták a valutát a vámosnak, sok „turista” koldulni indul” — állítja Budeanu.

A legutóbbi eset, amiről a rendőrség is értesült a Vaskapui határátkelőnél történt. Egy mikrobusz 15 utasa bevallotta a vámosoknak, hogy a sofőrtől kapták meg a kiutazáshoz szükséges pénzt. A sofőr is elmondta, hogy a főnökétől kapott 5000 eurót az indulás előtt, hogy ossza szét a határnál. Az utasokat visszafordították, míg az illető szállító cégnek visszavonták a működési engedélyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik