Belföld

Európa az e-kereskedelem gyors bővülésére számít

admin

2003. 11. 21. 17:07

Két-három év múlva az internet európai használóinak már több mint a fele fog a világhálón vásárolni, ezért egyre fontosabbá válik az elektronikus kereskedelemről szóló közösségi irányelv sikeres alkalmazása - állapította meg pénteken az Európai Bizottság.

Az EU végrehajtó intézményének jelentése szerint a 2000-ben elfogadott jogszabály máris jelentős és pozitív hatást gyakorol azzal, hogy az e-kereskedelemre is kiterjeszti az egységes belső piac egyik alapelvét, a szolgáltatások nyújtásának szabadságát.
Az irányelv szilárd jogi kereteket teremtett az információs társadalommal kapcsolatos szolgáltatásokhoz, másrészt a meglévő nemzeti jogi szabályozás korszerűsítéséhez is hozzájárult, például a szerződések jogának területén – állapítja meg a jelentés.

A jelenlegi tagállamoknak tavaly januárig kellett átültetniük nemzeti jogrendszerükbe az irányelvet, s ezzel már csak három ország – Franciaország, Hollandia és Portugália – adós. A jövőre csatlakozó országok közül eddig öten – köztük Magyarország – teljesítették ezt a feladatot.

A bizottsági jelentés szerint a folytatódó műszaki fejlődés és az e-kereskedelem gyors bővülése miatt továbbra is élénk figyelemmel kell kísérni az irányelv alkalmazását. Felülvizsgálata egyelőre korai lenne, de minél több visszajelzést és gyakorlati tapasztalatot kell begyűjteni alkalmazásával kapcsolatban az egyéni felhasználóktól és a vállalatoktól.

Külön figyelmet igénylő új területként jelent meg az internetes szerencsejátékok és fogadások ügye, amelyre egyelőre nem terjed ki az irányelv hatálya. A bizottság szerint itt intézkedésekre lehet szükség, mert ezek a szolgáltatások problémákat okozhatnak a belső piacon. Brüsszel jelenleg is egy sor panaszt vizsgál, amelyeket ilyen ügyekben nyújtottak be.

Az irányelvnek a belső piaccal kapcsolatos záradéka általánosságban úgy rendelkezik, hogy az információs szolgáltatásokra elvben annak a tagállamnak a jogi szabályozása érvényes, ahol a szolgáltatót bejegyezték. Ugyanakkor a szolgáltatásokat igénybe vevő magánfelhasználók vagy vállalatok szerinti tagállam csak az irányelvben meghatározott eljárásnak megfelelően és feltételek mellett korlátozhatja az ilyen szolgáltatások nyújtását.

Az EU-tagországokban jelenleg becslések szerint 185 millióan kapcsolódnak rendszeresen a világhálóra, de az internet használata a magánszemélyek és a vállalatok körében egyaránt gyorsan terjed. A kiskereskedelmi forgalomnak egyelőre csak 1-2 százaléka bonyolódik elektronikus úton, de a növekedési kilátások itt is biztatóak. Tavaly például az on-line karácsonyi vásárlások értéke 86 százalékkal volt nagyobb, mint az előző évben, a magánszemélyek elektronikus vásárlásainak összértéke pedig a 2000. évi 10 milliárdról idén várhatóan 70 milliárd euróra nő.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.