Belföld

Jóval az infláció fölött nőttek a reálkeresetek

Az idén január-szeptemberben a bruttó nominális átlagkereset 13,5 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,0 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 4,4 százalékos növekedése mellett - 12,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A nemzetgazdaságban 2003. január-szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 130.900 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 88.600 forintot a szellemieké 182.800 forint.

Az idén január-augusztusban a bruttó nominális átlagkereset 14,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,1 százalékkal, a reálkereset – 4,4 százalékos fogyasztói infláció mellett – 13,1 százalékkal volt magasabb a tavaly első nyolc havinál. Tavaly az első kilenc hónapban a bruttó nominális átlagkereset 18,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,6 százalékkal, a reálkereset 12,5 százalékkal nőtt a bázishoz képest.

Az idén az első kilenc hónapban a nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 13,5 százalékkal haladta meg a 2002 azonos időszakit. Ezen belül a versenyszférát 8,8 százalékos, a költségvetést 22,9 százalékos kereset emelkedés jellemezte.

A költségvetés év eleje óta magas kereseti dinamikája szeptemberben mérséklődött, ugyanis az előző évben végrehajtott bérnövelő intézkedések áthúzódó hatása már nem érvényesül.

Az idén január-szeptemberben a nettó átlagkeresetek 17,0 százalékkal nőttek, így az idén először megegyezik a bruttó és nettó keresetek növekedési üteme, eltérően a tavaly szeptemberétől ez év augusztusáig jellemző tendenciától. Eddig ugyanis az alkalmazotti adókedvezmény módosítása miatt a nettó keresetek dinamikája 3-5 százalékponttal meghaladta a bruttóét.

A versenyszférában dolgozók átlagosan 122.700 forintot ezen belül a fizikai dolgozók 87.300 forintot a szellemiek pedig 193.500 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 149.900 forintot kerestek átlagosan január-szeptemberben, ezen belül a fizikaiak 96.000 forintot, a szellemiek 172.300 forintot.

A január-szeptemberi nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 85.600 forint volt. A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 136.300 forintot tett ki, ez 13,6 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A munkajövedelem kereseten felüli része 2003. január-szeptemberben munkavállalónként átlagosan 4,0 százalék volt.

Az idén január-szeptemberben az 5 és több főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a non-profit szervezeteknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, 0,9 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A nemzetgazdasági ágak közül a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágban 4,2 százalékkal, az iparban 2,3, a szállítás, raktározás, posta, távközlés ágban 1,6 százalékkal csökkent a létszám. A többi területen például az építőiparban, a kereskedelemben, a vendéglátásban, a pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek 1,7-6,8 százalék között nőtt az alkalmazásban állók száma. Így összességében a versenyszféra létszáma nem változott.

A költségvetés mindhárom fő területén a közigazgatásban, az oktatásban, az egészségügyben nőtt az alkalmazásban állók száma. Így a létszámbővülés jelentős, 3,1 százalékos volt e területeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik