Belföld

Az SCO perrel fenyegeti a Novellt a SuSE Linux miatt

A Novell tervezett 120 millió dolláros SuSE vásárlásával megsérti azt a megállapodást, amelyet az SCO-val kötött arról, hogy nem rivalizálnak egymással, így pert kockáztat – jelentette be az SCO vezérigazgatója, Darl McBride.

A rivalizálás kizárásáról szóló megállapodás annak a szélesebb körű megállapodásnak a része, amelyet a Novell és a Santa Cruz Operation (SCO) Inc. akkor kötött, amikor a Novell eladta a Unix System V szoftverhez fűződő jogait 1995-ben.

Az SCO (korábban Caldera) megörökölte ezt a versenyt kizáró megállapodást, mint ahogyan a Unix-jogokat is, amikor 2000-ben megvásárolta az SCO Unix üzletágát – nyilatkozta McBride. A rivalizálás kizárását rögzítő megállapodás megtiltja a Novellnek, hogy közvetlenül ringbe szálljon az SCO Intel-alapú Unix üzletágával.

Ez a versenymegállapodás, illetve az emiatt fenyegető per azonban csak egyike annak a több jogi lehetőségnek, melyet az SCO fontolgat – közölte McBride. Az SCO ugyanis úgy látja, hogy a Novellnek nincs joga Linuxot forgalmazni, amely szerinte olyan szellemi tulajdont tartalmaz, amelyet a tulajdonában lévő Unix System V kódból másoltak ki. Az SCO már tavasszal vitába keveredett a Novell-lel a Unix System V eladásával kapcsolatban, amikor a Novell azt állította, hogy az 1995-ös eladáskor megtartott bizonyos, a Unixhoz fűződő jogokat és szabadalmakat, de visszavonulót fújt, amikor az SCO produkált egy 1996-os keltezésű módosító levelet, amely az SCO állításait támasztotta alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik