Belföld

A református püspök bocsánatkeresésre szólította fel ifj.Hegedűst

admin

2003. 11. 19. 16:32

Bocsánatkérésre hívta fel Szabó István református püspök szerdán ifjabb Hegedűs Loránt lelkészt "azok iránt, akiket megbántott".

A püspök a Dunamelléki Református Egyházkerület kétnapos budapesti közgyűlésének nyitó napján ismertetett jelentésében felidézte, hogy a lelkészt a bíróság a hónap elején jogerősen felmentette a közösség elleni izgatás vádja alól.

“Mindazonáltal ez a jogilag korrekt ítélet, mely a Magyar Köztársaság Alkotmányának megfelel, semmiben nem oldotta fel egyházunkat e lelkipásztor cikkében megfogalmazott inkriminált sorok terhe alól. Sőt, egyházunk tisztessége és becsülete megrendítő módon megkérdőjeleztetik és besároztatik” – jelentette ki.

Szabó István hozzátette, hogy az alkotmány sokkal többet megenged egy magyar állampolgár számára, mint amit a biblia és az egyház törvényei egy egyháztag és egy lelkipásztor számára. “Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék” – idézte az apostoli szavakat. A püspök utalt arra, hogy a református egyház zsinata két évvel ezelőtt határozottan állást foglalt ifjabb Hegedűs Loránt írása ellen, s ezt a zsinat elnöksége most megerősítette.

“Ennek teljes értelme megengedi azt az evangéliumi következtetést, hogy a lelkipásztor urat bocsánatkérésre hívjuk fel azok iránt, akiket megbántott” – tette hozzá. Mint a felmentő ítéletre utalva megjegyezte, a lelkész “most szabad emberként ezt megteheti.”

Szabó István püspöki jelentésében úgy értékelte: az utóbbi időben sok támadás érte a református egyházat kívülről és belülről is. Ezek sorában említette ifjabb Hegedűs Loránt bírósági ügyét, de kitért arra is, hogy a tiszai árvíz utáni beregi egyházi újjáépítési programot “súlyos és méltatlan vádakkal támadta meg a sajtó egy része”, s támadás érte az egyházat a homoszexualitás kérdésének megítélése miatt is. A közgyűlés a jelentéshez kapcsolódóan határozatot fogadott el, amelyben tiltakozik minden, a református egyházat ért “külső és belső nemtelen támadás ellen”.

Kinyilvánította továbbá: elhatárolódik minden olyan lelkészi megnyilatkozástól, amely ellenkezik “az Ige tanításával”, a református keresztyén etikai normákkal és nem méltó a magyar református lelkipásztorhoz. “Vigyázzunk a magyar református név becsületére” – szólította fel a közgyűlés a lelkészeket, gondnokokat, presbitereket és gyülekezeti tagokat.

A kétnapos közgyűléshez kapcsolódóan szerdán tizennyolc új lelkészt szentelnek fel a Kálvin téri református templomban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.