Belföld

Megfelelő az MNB működése a Gazdasági bizottság szerint

A Parlament Gazdasági Bizottsága vita nélkül elfogadta a jegybank elnökségének beszámolóját, melyből elsősorban az derült ki, hogy a Nemzeti Bank tavaly takarékoskodni próbált: csökkentette a telefonköltségeit, szigorította a szolgálati autó használatát és nem utolsó sorban dolgozókat is küldött el.

A jegybank 2002-es működését az Állami Számvevőszék és a bank felügyelő-bizottsága is megfelelőnek ítélte. Ugyanilyen egyetértésben támogatja a gazdasági bizottság azt, hogy az országgyűlés természetesen általános- és részletes vitát követően határozati javaslatában adjon felhatalmazást az M7-es autópálya Ordacsehi-Balatonkeresztúr közötti szakaszának továbbépítésére.

A munkacsoport első helyen kijelölt bizottságként a Nemzeti Autópálya Rt. vezetőit kérdezte az útépítésről. A képviselők ezt követően egyhangúlag általános parlamenti vitára alkalmasnak ítélték a határozati javaslatot, bár többen, ellenzékiek, kormánypártiak egyaránt szívesen láttak volna olcsóbb kiviteli terveket.

Való igaz, ennél a dél-balatoni szakasznál csak a pécsi bekötés lesz drágább – válaszolt a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója, itt is, akárcsak majd a Mecsekben, szinte egymást érik a hidak, ettől drága az építkezés – tette hozzá Bodnár Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik