Belföld

Pécs – 7,5 milliárdos közműfejlesztés kezdődhet

Tavasszal megkezdődhet az elmúlt 20 év legnagyobb, 7,5 milliárd forintos infrastrukturális beruházása Pécsett, miután az Európai Bizottság hétfőn jóváhagyta a város ivóvíz- és szennyvízhálózat-fejlesztési projektjének első ütemre vonatkozó tender-dokumentációját - tájékoztatta Pécs polgármestere kedden az MTI-t.

Toller László elmondta: a várhatóan 2006 végén befejeződő fejlesztéssel teljessé válik a Dunántúl legnagyobb városának vezetékes ivóvízellátása, szennyvíz-elvezetése, ami mintegy 24 ezer ember életminőségének javulását, továbbá a környezet eddiginél fokozottabb védelmét eredményezi.

A beruházás a város 41 pontján folyik majd, a vezetékes ivóvízbekötések 1,5 milliárd forintba, míg a szennyvízzel kapcsolatos munkák 6 milliárd forintba kerülnek. A szennyvízcsatorna-hálózat bővítésére a város 50 százalékos ISPA támogatást nyert el, további 40 százalékot az Európai Beruházási Bank hosszú lejáratú hitelként biztosít, a fennmaradó részt pedig lakossági hozzájárulásokból fedezik.

Az érintetteknek bekötésenként 150 ezer forintot, vezetékes ivóvízzel együtt pedig 500 ezer forintot kell majd fizetniük, erre részletfizetési kedvezményt is kaphatnak. Toller László közölte: a tender-dokumentáció jóváhagyását követően a kiviteli munkákat európai uniós szabályok szerint megpályáztatják, később a nyertessel kivitelezési szerződést kötnek.

A projekt első körében mintegy 38 kilométer szennyvíz-gerincvezetéket és 19 kilométer ivóvíz-vezetéket építenek ki, ami a 2 ezer szennyvíz- és ezer ivóvíz-bekötéssel együtt mintegy 8 ezer pécsi lakos ellátását teszi kényelmesebbé, korszerűbbé. A polgármester hangsúlyozta: a fejlesztés környezetvédelmi szempontból is nagy jelentőséggel bír, mert a jelenlegi, megbízhatatlan szennyvízgyűjtők kiváltásával a városban lényegében megszűnik az altalaj- és a talajvízszennyezés.

Hozzátette: a Pécs ivóvízellátásában meghatározó pellérdi vízforrások védelmére 200 millió forintból 22 monitoringkutat helyeznek üzembe, amelyek egy számítógépes rendszerrel kiegészítve folyamatosan ellenőrzik a föld alatti vizek minőségét. Toller László véleménye szerint a beruházás megvalósulása óriási eredmény Pécsett, a baranyai megyeszékhelyen ugyanis mintegy két évtizede, a kertvárosi társasházak építése óta nem volt ilyen volumenű infrastrukturális fejlesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik