Belföld

11,7 milliárd forintot hozott az FHB-privatizáció

admin

2003. 11. 17. 13:16

Az államnak 11,7 milliárd forintos bevétele származik a 6,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjű FHB Földhitel és Jelzálogbank Rt. 46,8 százalékos részvénycsomagjának értékesítéséből.

A nyilvános és a zártkörű értékesítés során egyaránt mintegy négyszeres túljelentkezés volt. Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese hétfőn az FHB tranzakcióról tartott sajtótájékoztatón kiemelte: mindhárom, az év során értékesített hitelintézet részvényei várakozás feletti árfolyamon keltek el. A FHB-ért a jegyzett tőkére vetítve mintegy 400, a Postbankért mintegy 500 százalékos árfolyamot fizettek a befektetők, s a Konzumbank esetében is értékarányos – saját tőke feletti – ár született, bár esetében nem alakult ki verseny.


Az ÁPV a Mol közelgő privatizációjától is nagy sikert vár. Az FHB értéke jelentősen nőtt január óta így hamarosan egy 30 milliárd forint értékű társaság mutatkozik be a tőzsdén – mondta Jaksity György, a vezető forgalmazó Concorde Értékpapír Rt. ügyvezető igazgatója. A nyilvános jegyzés során több mint 6,3 milliárd forintnyi jegyzés érkezett a magánbefektetőktől.


A zártkörűen értékesített papírok 67 százalékát külföldi befektetők vásárolták meg, bár a tranzakciónak külföldön nem volt marketingje, mondta Jaksity, így a külföldi intézményi befektetőkhöz került a most értékesített papírok 29 százaléka. A jelzálogbank várhatóan júniusban módosított üzleti tervet is túlteljesíti, adózott profitja így az év közepén a prognosztizált 2,1 milliárd forinttal szemben várhatóan meghaladja majd a 3,5 milliárd forintot, a mérlegfőösszeg pedig a 300 milliárd forintot – mondta el Gyuris Dániel, az FHB vezérigazgatója.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.