Belföld

Fejlesztések az Édásznál

Az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. évente 15-16 milliárd forintot ruház be, így felkészülten várja, hogy 2004 májusában az egységes európai energiapiac része lesz - hangzott el a cég csütörtöki sajtóbeszélgetésén Győrött.

A társaság vezetői beszámoltak arról, hogy az idei év az E.ON csoporthoz történt csatlakozás jegyében telt. Az Édász 2002 decemberében került a német tulajdonú E.ON Hungária birtokába. A multinacionális cég érdekeltséggel rendelkezik a Titász a Dédász, valamint Kögáz és a Ddgáz Rt-ben is. Ezekkel az akvizíciókkal az E.ON az áramszolgáltatási piacon 50 százalék feletti, míg a gázszolgáltatásban 30 százalékos piaci részesedéssel meghatározó szereplő a magyar energiapiacon. Künszler Béla, az Édász Rt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az E.ON-csoporthoz történt csatlakozás jelentősen növeli az Édász versenyképességét.


A cégcsoport mérete és felkészültsége lehetővé teszi, hogy megosszák a feladatokat és jóval nagyobb fejlesztéseket hajtsanak végre, mint amire egyedül képesek lennének. A vezérigazgató példaként említette az E.ON-csoporton belül végrehajtott informatikai fejlesztést, amely európai méretekben is a legnagyobb volt. Teljesen új pénzügyi elszámolási és új vállalati, illetve gazdaságirányítási rendszert vezettek be 2003-ban. Künszler Béla kiemelte: az Édász dolgozóinak felkészültségét jelzi, hogy a másfél évre tervezett integrációs folyamatot háromnegyed év alatt végrehajtották.


A vezérigazgató az MTI-vel közölte: 2003-ban újabb két gázmotoros hőerőművet építettek, az egyik Tapolcán már üzemel, a szombathelyi pedig a közeljövőben kezdi meg működését. Ezzel hétre emelkedett az Édász által épített úgynevezett kongenerációs erőművek száma a cég működési területén. Az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. az idén 100-105 milliárd forintos árbevételre számít, ez csaknem akkora, mint 2002-ben.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik