Belföld

Bill Gates kétmillió Microsoft-részvényt adott el

Egy csütörtöki New York-i bejelentés szerint Bill Gates, a Microsoft alapítója 52 millió dollárért közel kétmillió Microsoft-részvényt adott el, engedményt téve ezzel az Európai Unió versenyhatóságának.

Gates már kedden eladta a részvényeket, egyenként 26,021 dollárért. Az Európai Bizottság 2000. február óta vizsgálja a Microsoft – valószínűleg illegális, az európai versenyjoggal összeegyeztethetetlen – üzleti trükkjeit. Ezek ügyében a Sun Microsystems tett panasz az Európai Bizottságnál. Szerdán háromnaposra tervezett, zárt ajtók mögötti meghallgatásokat kezdett az Európai Bizottság a Microsoft ellen folytatott trösztellenes eljárások keretében.


Az amerikai programgyártó óriás ezzel első ízben kap alkalmat arra, hogy szóban is kifejtse álláspontját az ügyekkel kapcsolatban, és megpróbálja cáfolni a – Brüsszel szerint versenykorlátozó – üzletpolitikáját ért vádakat. Mario Monti versenypolitikai biztos szóvivője semmilyen konkrét részletet nem kívánt felfedni a meghallgatásokról. Mindössze annyit mondott, hogy ezekkel az ügy “fontos szakaszához” érkezett, és a bizottság a közeljövőben be akarja fejezni vizsgálatait. A Microsoft vezető ügyvédje a megbeszéléseken hangsúlyozta, hogy cége megoldást akar találni a helyzetre, de konkrét javaslatot nem tett.


Kiszivárgott értesülések szerint az eljárások várhatóan a jövő év tavaszán zárulnak le, s a bizottság valószínűleg a Microsoftot elmarasztaló döntést fog hozni. Ez viszont azt jelentené, hogy az amerikai cég csaknem biztosra vehető fellebbezése miatt ügy az Európai Bíróság elé kerülne, és várhatóan még több évig folytatódna. A bizottság két különböző, de jellegüket tekintve egymáshoz közel álló ügyben folytat vizsgálatokat a számítógépes programok világelső tervezője és gyártója, a Microsoft ellen.


Az eljárások mindkét esetben évek óta tartanak. Az egyik három éve indult, annak a gyanúnak alapján, hogy a Microsoft a személyi számítógépeken használt kezelőrendszerek piacán szerzett uralkodó pozícióját a versenyszabályokba ütköző módszerekkel akarja kiterjeszteni az alacsonyabb teljesítményű szerverekre. A bizottság másrészt azt is szabályellenesnek tartja, hogy a cég beépítette kezelőrendszereibe a Media Playert, amely hang- és videóanyagok letöltés nélküli hallgatására, illetve nézésére szolgál. Az EU végrehajtó intézményének álláspontja szerint a Microsoft eljárása mindkét esetben gyengíti az érintett piacok szabad versenyét, elfojtja az újítást, és végső soron a fogyasztók választási lehetőségeit is korlátozza.


A bizottság augusztus elején bejelentette, “még egy utolsó lehetőséget” ad a Microsoftnak, hogy az eljárások befejezése előtt megtegye észrevételeit. Monti szóvivője már akkor sem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni arról, meddig tarthat az eljárás, de már akkor is azt mondta, hogy “inkább hónapokról, mint évekről lehet szó”. Az amerikai céget elmarasztalása esetén igen nagy összegű bírsággal sújthatják. Ennek lehetséges nagyságrendjét azonban bizottsági illetékesek nem hajlandók megbecsülni, mert ez sok tényezőtől – köztük a visszaélések időtartamától és súlyosságától, az adott cég piaci részesedéséről és más körülményektől – függ.


A Microsoft egy évvel ezelőtt egyezséggel zárta egy hasonló jogi vitáját az Egyesült Államokban. Megfigyelők szerint a mostani európai vitában nem lehet erre számítani. A Microsoft csütörtökön 25,69 dolláron zárt a New York-i értéktőzsdén, az előző napi 25,98 dolláros záróhoz képest 1,12 százalékos csökkenéssel. Csütörtökön 25,86 dolláron nyitott. Az év eleje óta 0,62 százalékot vesztett, idén 30,00-22,25 dollár között változott.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik