Belföld

Tejbevihar – EU-frász a Danone-nál

admin
admin

2003. 11. 13. 16:30

A kormányzati intézkedések a hazai tejtermelőkre építő, évtizede az országban tevékenykedő multikat sújtják – mondta Kim Small, a Danone Kft. ügyvezetője.

A 3,7 százalék zsírt és 3,4 százalék fehérjét tartalmazó, átlagos minőségű nyers tej termelői ára ma Magyarországon 72 forint literenként. Ugyanez az

Európai szintű üzemek 

A világszerte kekszipari termékeket, friss tejtermékeket és ásványvizeket gyártó Danone-nak két üzeme van Magyarországon – az egyik Kelet-Pesten, a másik Marcaliban. Nemrégiben 2 millió eurót fektettek a gyártósorokba. Ennek nyomán mindkét üzem megfelel az EU normáinak. 

ár Ausztriában 71,23 forint, Csehországban 64,75 forint, Németországban 69,48 forint, Lengyelországban 41,95 forint, Szlovákiában 56,34 forint. Vagyis a hazai nyersanyagból dolgozó tejipari cégek komoly versenyhátrányban vannak – hangsúlyozta előadásában Kim Small, a Danone Kft. ügyvezetője.


A magyar tej termelői ára a legfontosabb kérdés az ágazat számára – hangsúlyozta az ügyvezető -, a Danone Kft. alapanyagköltségeinek például a felét a tej teszi ki. És éppen erről nem nyilatkozik a kormányzat. Ráadásul nem csupán az esetleges változás mértékéről, hanem arról sem, hogy januárban vagy a májusi EU-belépéskor várható-e az elmozdulás. Emiatt az ágazat számára ma kiszámíthatatlan a gazdasági környezet – tette hozzá.


Joghurtban az  élen

A hazai piacon a Danone Kft. a friss tejtermékek szegmensében 30,2 százalékkal, az ízesített joghurtok területén 55,1 százalékkal, a desszert termékek piacán pedig 37 százalékkal részesedik.  

Jövőre Európa betör a magyar piacra


A jövő évtől várható, a hazai piac szereplőit érintő hatások közül az Európai Unión belüli szabad kereskedelmet emelte ki Kim Small. Mint mondta, a csatlakozás egyik következménye, hogy az olcsóbb termelői áron felvásárolt tejből dolgozó EU-gyártók előtt megnyílik a ma még vámokkal és higiéniai előírásokkal körülbástyázott magyar piac. A magyar piaci „betörés” azért is valószínű – tette hozzá -, mert például a német ultra friss tejtermékeket gyártók kapacitása már most hatszorosa az egész magyar piac jelenlegi árufelvevő képességének.


A gyártók megjelenésével párhuzamosan új kereskedelmi láncok megjelenése is várható, s ezek a kereskedők nem a Magyarországon előállított tejtermékeket fogják forgalmazni, hanem a nyugat-európaiakat. Emellett azzal is számolnak az országba már megtelepedett cégek, hogy az újonnan piacra lépő vállalatok nem a pályakezdőket, hanem a már gyakorlott szakembereket keresik majd, s megpróbálják őket elcsábítani, ami a személyi költségek növekedésével jár.


 Tíz százalék megy exportra

A hazai nyersanyagból dolgozó Danone Kft. termelésének 8-10 százalékát teszi ki az exportértékesítés. Jelenleg Romániába, Horvátországba, Csehországba, Szlovákiába és Lengyelországba szállítanak friss tejtermékeket. 

A kormányzati kihívással is szembe kell nézniük?


Az uniós csatlakozás okozta változások mellet másféle kihívásokkal is szembe kell nézniük a magyarországi tejtermékgyártóknak – fogalmazott Kim Small. Rámutatott, hogy amíg a tejtermékek áfá-jának uniós átlaga 7 százalék, ma Magyarországon már most is 12 százalékos a kulcs, s ezt jövőre további 3 százalékkal emeli a kormányzat. Ehhez jön 2004-től a 20 százalékos környezetterhelési díj, ami Kim Small szerint igaztalanul sújtja azokat a gyártókat, így a Danone-t is, amelyek az európai szabályoknak megfelelően az idei évtől önkéntesen fizetik a csomagolóanyagok kötelező arányú visszagyűjtésére és újrahasznosítására szolgáló licencdíjat.


A Danone Kft. ügyvezetése többször is megpróbált tárgyalni a kormányzattal arról, hogy átgondolatlan intézkedéseivel éppen azokat a hazánkban évtizede megtelepedett külföldi cégeket sújtja, amelyek az elmúlt években jelentős beruházásokkal fejlesztették a hazai gyártókapacitást, s hosszú távon elkötelezettek a hazai termelők irányába – ám, ahogy Kim Small fogalmazott: a kormány eddig nem viselkedett partnerként.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.