Belföld

Elemzők szerint Közép-Európa 2009 után csatlakozhat az eurózónához

A legtöbb közép-európai ország 2009-ig várhatóan nem csatlakozhat az eurózónához, mivel még időre van szükségük államháztartási hiányuk mérséklésére - derült ki a Reuters legújabb, csütörtökön ismertetett felméréséből.

A hírügynökség által megkérdezett 36 elemző véleményének összesítéséből az tűnik ki, hogy Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 2009-ben lesz tagja az euróövezetnek, azaz a szakértők véleménye ezen országok esetében nem változott augusztushoz képest. (Magyarország hivatalosan 2008. január 1-től tervezi a csatlakozást.)

Csehország esetében az elemzők úgy vélekedtek, hogy az euróövezeti csatlakozásra 2010-ben kerül sor, augusztusban még 2009-re számítottak.

Középtávú előrejelzések azt valószínűsítik, hogy Lengyelország és Szlovákia 2006-ban csatlakozik az ERM-II árfolyam-echanizmushoz. Előzőleg szakértők úgy vélték, hogy erre Lengyelország esetében 2005-ben, Szlovákia esetében 2006-ben kerül sor. Magyarország kapcsán a becsült időpont nem változott az augusztusi felméréshez képest, 2005 maradt, míg Csehországnál az időpont 2006-ról 2007-re tolódott.

A közös valuta bevezetéséhez szükséges feltételek között szerepel az infláció mérséklése és az államháztartási hiány csökkentése.

A csütörtökön ismertetett felmérés szerint Magyarország és Csehország 2007-ig, Lengyelország 2008-ig nem lesz képes teljesíteni azt a feltételt, hogy az államháztartás hiánya ne haladja meg a hazai össztermék 3 százalékát. Elemzők szerint Szlovákia erre már 2006-ban készen áll.

A három balti államnak nagy az esélye arra, hogy a négy nagy közép-európai országot megelőzően csatlakozhat az euróövezethez, a megkérdezett szakértők szerint Litvánia és Észtország 2007-ben, Lettország 2008-ben. Ezek az országok Szlovéniával, Ciprussal és Máltával már gyakorlatilag teljesítették a feltételeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik