Belföld

Szerencsejáték Rt.-privatizáció – aranytojásból autópálya

admin

2003. 11. 12. 08:15

Autópályák építésére fordíthatja a kormány a Szerencsejáték Rt. eladásából keletkező bevételt - mondta a Magyar Televízió Kedd este című műsorában a Pénzügyminisztérium szóvivője.

Csák Csongor úgy fogalmazott: “az elmúlt időben sokszor ért bennünket az a vád, hogy az aranytojást tojó tyúkot akarja eladni a kormány. Nekünk most azt kell mérlegelni, hogy a jelenlegi aranytojások átválhatók-e egy jelenlegi, vagy akkori autópályává”. A kormány a költségvetésről rendelkező törvényben a Szerencsejáték Rt. privatizációját is megkísérli – ez azt jelenti, hogy eladható az rt. kisebbségi tulajdonrésze – hangzott el a műsorban.


Arról sem a Pénzügyminisztérium, sem a cég nem hozott nyilvánosságra adatot, hogy mekkora hányadot adnának el, és hogy mennyire értékelték az rt.-t. Az MTV-ben elhangzottak szerint egyelőre annyi nyilvános, hogy tavaly a cég tervezett bevétele 82 milliárd, a tényleges bevétele viszont 102 milliárd forint volt, ebből 26 milliárd adóként folyt be az államkasszába, az osztalék 6 milliárd forint volt.


A műsor emlékeztetett, hogy október 27-én Font Sándor a parlamentben kérdést intézett László Csaba pénzügyminiszterhez, és arra kért választ, hogy tervezi-e a kormány a Szerencsejáték Rt. eladását, illetve milyen áron értékesítené azt. A miniszter akkor válaszában úgy fogalmazott: semmilyen döntés nem született a Szerencsejáték Rt. eladásáról – hangzott el a Kedd este adásában.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. szeptember 21.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója (az autóban) a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzemében Kecskeméten 2017. szeptember 21-én. Ezen a napon letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.