Belföld

November végétől ismét megjelenik az Üzleti 7

November végétől ismét megjelenik az Üzleti 7 című hetilap, amelynek kiadását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) forráshiány miatt hetek óta szünetelteti - jelentette be Békéscsabán Parragh László, az MKIK elnöke.

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) által szervezett gazdasági fórum előtt elmondta: a gazdasági hetilap kiadásához ebben az évben összesen 300 millió forint központi támogatásra számítanak, amiből az első félévben 130 millió forintot megkaptak a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól.

A hiányzó 170 millió forintról már megállapodtak a Miniszterelnöki Hivatallal, így várhatóan ezt is napokon belül megkapják. Parragh László szólt arról is: már a parlament előtt van a kamarai törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, amely a testület és a gazdasági minisztérium között megkötött kompromisszum eredménye.

A törvénymódosítás célja egyebek mellett, hogy jogszabály írja elő a kormány és a kamara közötti rendszeres egyeztetést a gazdaságot érintő kérdésekről, valamint azt, hogy a kamarák költségvetési támogatásához jelenjenek meg a törvényi garanciális elemek.

Az MKIK elnöke kiemelte: a jövő évi költségvetés tervezetének első változata még csak 90 millió forintot szánt a kamarának, ám ez azóta már 200 millió forintra növekedett. Azonban a bővülő közfeladatok, valamint a vállalkozások versenyképességét javító kamarai tájékoztató munka ellátása és a vállalkozók informálásának költsége eléri az egy milliárd forintot – mondta.

Parragh László reményét fejezte ki, hogy a költségvetés végszavazásának idejére megjelennek azok az “önálló költségvetési sorok”, amelyek címzetten fogják tartalmazni a kamara feladatellátásához kapcsolódó forrásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik