Belföld

Megjelent Féner Tamás fotóalbuma

admin
admin

2003. 11. 12. 15:43

Féner Tamás fotóművész Arcmás című albumának sajtóbemutatóját szerdán tartották Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában.

A Balázs Béla-díjas érdemes művész hatodik kötete a magyar közélet jeleseiről és a mindennapok embereiről szól, az emberről csupa nagy betűvel – mondta Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda Rt. elnöke a méltatásban. Munkamódszere a belehelyezkedés, a kapcsolatok, a viszonylatok kialakítása. A kötetbe válogatott képek arról a természetességről tanúskodnak, amit a nagy fotóművészek tudnak – tette hozzá.

A művészi életút főbb állomásait áttekintve szólt arról: Féner Tamás érdeklődésének középpontjában kezdetben a művészvilág, a balett állt. E témában készült legjobb fotói már akkor sem sztárképek voltak, már akkor is a töprengő, az erőt gyűjtő vagy éppen kimerült alkotók drámai portréi születtek meg. Emlékezetesek a szociografikus témájú, valamint a budapesti zsidók életéről készített, illetve táj- és városképi sorozatai is – mondta Vince Mátyás.

Az Arcmás című kötet előszavát Lázár Ervin írta, a szerkesztői munka Gera Mihály nevéhez fűződik. Az album megjelenését többek között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram a Magyar Távirati Iroda és a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága támogatta. A fekete-fehér és színes képeket tartalmazó album az INTERART Stúdió Kft. gondozásában jelent meg.

Féner Tamás, az MTI munkatársa jelenleg az intézmény fotóarchívumának gyűjteményéből válogató album összeállításán dolgozik. A kötet a tervek szerint a jövő évi könyhétre jelenik meg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

3d illustration of city quarter construction with crane over black background

Lakáskassza: kétharmad a kormány ellen

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.