Belföld

Az amerikai demokraták siettetnék az “aranyvonat” pert

Az amerikai kongresszus több demokrata tagja is aggasztónak nevezte az igazságügyi minisztérium halogató taktikáját az "aranyvonatként" ismert perben. A törvényhozók szerint emiatt az Egyesült Államok szemforgatónak tűnik fel azon országok előtt, amelyek kárpótlást nyújtottak a holokauszt túlélőinek.

A John Ashcroft igazságügyi miniszternek írt levélről a The Hill című kongresszusi hírekre szakosodott lap szerdai internetes kiadása számolt be A törvényhozók mérgesek az aranyvonat lassúsága miatt című cikkében. Megegyezés esetén az Egyesült Államok most fizetne első ízben kártérítést a holokauszt-túlélőknek.

Carl Levin michigani demokrata szenátor az igazságügyi miniszterhez írt levelében felrótta, hogy már két és fél éve húzzák az időt a perben, miközben az Egyesült Államok más országokat a holokauszt áldozatok kártérítésére buzdítja. Jan Schakowsky illinoisi demokrata képviselő képtelenségnek nevezte, hogy az Egyesült Államok ne ugyanúgy járjon el az ügyben, mint amit a nemzetközi közösségtől elvár. Az utóbbi hetekben még további öt demokrata képviselő – Adam Schiff, Jerrold Nadler, Robert Wexler, Howard Berman és Anthony Weiner – írt a per lassúsága miatt a miniszternek.

Stuart Eizenstat, Bill Clinton volt elnök kormányának pénzügyminisztériumi államtitkára a lapnak úgy nyilatkozott, hogy Amerika nem tehet kevesebbet, mint amit másoktól megkövetel. Eizenstat politikai nyomást gyakorolt a holokausztból hasznot húzó svájci kormányra és külföldi cégekre annak érdekében, hogy egyezzenek meg a túlélőkkel a kárpótlásban. Szerinte bizottságot kellene létrehozni annak kivizsgálására, hogy mi történt az elkobzott javakkal, a kongresszusnak pedig fontolóra kellene vennie, hogy fizessen a magyar zsidó közösségnek annak elismeréséül, hogy a kormány nem megfelelően kezelte az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik