Belföld

Fizetésemelésben Belgium és Bulgária jár az élen

Jövőre az Európai Unión belül a legmagasabb béremelkedés Belgiumban várható, kevésbé szerencsések az osztrák alkalmazottak, akiknek szinte semmi nem jut - derül ki a Mercer HR-tanácsadó cég felméréséből.

Belgiumban jövőre a béremelkedés 2,8 százalékponttal haladja majd meg az inflációt. Olaszországban a fizetések növekedése 2,6, míg Portugáliában és Finnországban 2,2 százalékponttal lesz nagyobb az inflációnál.

A felmérés adatai szerint bár a gazdasági fellendülést illetően bizonyos derűlátás körvonalazódik, a munkaadók továbbra is óvatosak a béremelést illetően.

Magas árak, magas bérek

A legalacsonyabb béremelkedés 2004-ben az osztrákokra vár: az infláció szintjét alig 0,8 százalékponttal haladja majd meg a bérek növekedése. Az előrejelzések szerint Nagy Britannia az utolsóelőtti a sorban, itt a fizetések reáélértéke 1,1 százalékkal növekszik.

A fizetésemelés átlagos mértéke aránylag magas lesz Görögországban (5 százalék) és Írországban (4,4 százalék), ám tekintettel a két országban várható magas inflációra, a dolgozók alig érzik majd helyzetük javulását.

Jól járnak a litvánok és bolgárok

Egyes kelet-európai országok 2004-ben világelsők lesznek a béremelkedés terén. Romániában és Oroszországban például 15,6, illetve 14,4 százalékkal lesznek magasabbak a bérek jövőre, mint az idén. A helyzet azonban itt is hasonló a görögországihoz: Romániában és Oroszországban az infláció meghaladja majd a tíz százalékot, így a béremelkedés hatása alig lesz érezhető.

A litván és bolgár dolgozók viszont gazdagodnak 2004-ben: a várható béremelkedés viszonylag magas, az infláció pedig alacsony lesz: a fizetések többlete jövőre mintegy 5,1 százalékponttal haladja meg az inflációt.

A világ negyven országában mintegy 13 ezer személyt foglalkoztató Mercer felmérése 63 országra terjedt ki. A vizsgált országok többségében a béremelkedés aránya jövőre 1–3,5 százalékponttal lesz magasabb az inflációs rátánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik