Belföld

Felmentették ifjabb Hegedűs Lórántot – vállukon vitték hívei

A Fővárosi Ítélőtábla bűncselekmény hiányában felmentette a saját egyháza által korábban már elmarasztalt, a bíróságon első fokon elítélt ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkészt a közösség elleni izgatás vádja alól - írja a Népszava.

A bíróság indoklása szerint ifjabb Hegedűs “galíciai jöttmentek” kirekesztésére felhívó cikke nem buzdított erőszakos cselekedetre. A Mazsihisz vezetői az ítélet kapcsán azt fontolgatják, ha itthon minden jogi lehetőség kimerül, az ügyben nemzetközi fórumokhoz fordulnak.


A Himnusz eléneklése után vállukon vitték ki hívei ifjabb Hegedűs Lórántot a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalóterméből. Az ünneplés oka az volt, hogy a volt MIÉP-es országgyűlési képviselőt, pártalelnököt, református lelkészt első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de most a bíróság felmentette őt, akárcsak Metes Györgyöt, aki az Ébresztő című lap – ebben jelent meg Hegedűs cikke – felelős szerkesztője – írja a Népszava.


A Népszabadság szerint a Fővárosi Ítélőtábla döntését azzal indokolta: “sértő, meghökkentő és aggodalmat keltő lehet, de a MIÉP kerületi lapjában megjelent cikk nem uszított erőszakra”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik