A mértékadó horvát napilap utalt arra, hogy Dubrovnikban ötszörösére emelkedett az ingatlanok ára, majd idézte az Idegenforgalmi Világszervezet értékelését, mely szerint Horvátországban 2010-ben 180 ezer közvetlen foglalkoztatottja lesz az idegenforgalomnak és további 200 ezer közvetve kötődik hozzá. A külföldi látogatók idén 7,5 milliárd dollárt hagynak az országban, és a gazdasági ág közvetlen és közvetett hatása eléri a 12,6 milliárd dollárt, a társadalmi össztermék 28,8 százalékát.
Pave Zupan Ruskovic horvát idegenforgalmi miniszter szerint jövőre az ideinél 15 százalékkal nagyobb lesz Horvátország idegenforgalmi bevétele. A miniszter asszony kiemelte, hogy a magán apartmanok és kiadó szobák számának növelése helyett a szállodai szolgáltatások minőségét kell 3-5 csillagosra emelni. Az autópálya-építés mellett fontos a légiforgalom és a kikötők minőségének emelése is, mert a repülőgépen érkező turisták többet költenek, mint az autósok – írta a Vjesnik.