Belföld

Meneszthetik a tv-elnököt a reklámszerződés miatt

A Magyar Televízió reklámidejének értékesítéséről a tévéelnök Ragáts Imre által kötött szerződések érvénytelenek - döntött az MTV kuratóriumának elnöksége. A Magyar Hírlap információi szerint a köztévére nézve súlyosan hátrányos szerződések aláírása miatt rövidesen eltávolítják Ragátsot az MTV éléről.

A Magyar Televízió elnökének, Ragáts Imrének a felelősségét vizsgálja az MTV kuratóriuma és felügyelőbizottsága a köztévé reklámidejének öt évre történő értékesítése miatt. A kuratóriumi elnökség pénteki rendkívüli ülésén semmisnek nyilvánította a három médiaügynökség és köztévé között – a grémium megkerülésével – kötött szerződéseket.

Az áprilisban kötött szerződések szerint az MTV 2007-ig, összesen évi 900 millió forint plusz áfáért értékesítette reklámidejét az Inter Media Group Kft.-nek, a Starland Media Kft.-nek és a Classic Media Online Bt.-nek az akkor még ügyvezető alelnök, később elnökké választott Ragáts.

A tévéelnök háromórás pénteki meghallgatása után a testület MSZP-s elnöke, Czeglédi László és helyettese, az MDF-es Kozma Huba közleményben tudatta: “az elnökség álláspontja szerint ezek a szerződések érvénytelenek”. A grémium felkérte az MTV felügyelőbizottságát, hogy november 6-áig “az egységes álláspont megteremtése érdekében folytasson vizsgálatot” és találjon felelőst az érvénytelen szerződések megkötésével kapcsolatban.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik