Belföld

Májusban száll fel az első magyar fapados

admin
admin

2003. 11. 03. 08:45

A Világgazdaság értesülései szerint május elsején akarja elindítani első járatát Váradi József volt Malév-vezér szeptemberben alapított, Wizz Air névre hallgató fapados légitársasága. A londoni bejegyzésű, budapesti és katowicei telephellyel bíró cég most tőkéstársakat keres.

Várhatóan a londoni Stansted repülőtéren akarja kiépíteni bázisát Váradi József volt Malév-vezérigazgató szeptemberben alapított „filléres” légitársasága, a Wizz Air. A stanstedi bázis megszerzéséhez komoly tőkére lesz szüksége. A PRWeek jól értesült forrásokra hivatkozva azt írja: Váradinak több komoly támogatója is akad.

A Wizz Airt Londonban jegyezték be, de Budapesten és a lengyelországi Katowicében is van telephelye.

A stanstedi repülőtér rendkívül népszerű lett az új, filléres légitársaságok között azóta, hogy az első fecske, az ír Ryanair, illetve a jelenleg legnagyobb diszkontcég, az angol Easyjet ezt választotta európai terjeszkedése célpontjául. A szlovák Sky Europe szintén ebbe a légikikötőbe viszi utasait Budapestről november közepétől. Ezek a cégek a többi londoni repülőtérhez képest 30-40 százalékkal olcsóbban vehetik igénybe az ottani szolgáltatásokat, s ez jelentős előny a hagyományos légitársaságokkal szemben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.