Belföld

Lengyelországban is bezárná gyárát a Danone

A dél-lengyelországi Jaroslaw város lakói bojkottot hirdettek a francia Danone élelmiszeripari konszern termékeire, a városban lévő kekszgyár bezárása elleni tiltakozásul.

A Danone két évvel ezelőtt vette meg a lengyel San márkát, és csökkentett létszámmal Lu márkanév alatt gyártotta tovább azt. Most a Lu Polen a 460 főt foglalkoztató gyár bezárását és a termelés áthelyezését határozta el a Varsótól 70 kilométerre fekvő Plonskba.


A Lu Polen vezetője szerint a jaroslawi gyár kapacitás-kihasználtsága mindössze 30 százalékos. A Danone kekszeladása Lengyelországban tavaly 24 százalékkal 65,3 millió euróra csökkent. A Lu Polen tiszta nyeresége 4,6 millió euró volt. A gyárbezárás a 460 dolgozó számára munkanélküliséget jelent, a körzetben már amúgyis 25 százalékos a munkanélküliek aránya – mondta a szakszervezet szóvivője.


A 40 ezer lakosú Jaroslaw élelmiszer-kereskedői, hogy döntésének átgondolására bírják a Danone-t, a francia csoport termékeit visszavonták, és a vásárlókat a Danone-termékek bojkottjára hívták fel. A Spolem lengyel kiskereskedelmi lánc, amelynek 25 áruháza van Jaroslawban, ugyancsak ezt tette.


A Danone vezetése közben közölte: vevőt keres a jaroslawi gyárra, hogy biztosítani lehessen a termelés folytatását. Ha ez nem jár sikerrel, a dolgozóknak rendkívül kedvező felmondási feltételeket ígérnek. Ez a szolgálati évektől függően 10-11 havi bérrel azonos végkielégítés lenne.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik