Belföld

Hollandiának nem kell az egy- és kétcentes

admin

2003. 11. 03. 10:26

Holland kereskedők azt tervezik, hogy kivonják a forgalomból az egy és két eurócentest, s az árakat ötcentes végződésűre kerekítik fel, illetve le. Az intézkedés állítólag évente 30 millió euró megtakarítást generál, sokan viszont az árak ily módon történő növelésétől tartanak.

A holland kereskedelemben – egyelőre próbaidőszakra – kiiktatják az egy és két eurócenteseket. Az árak ötcentes végződésűre alakítását még csak a nagy holland bevásárlóközpontokban vezetik be, de ha a próbaidőszak sikeresnek bizonyul a többi kereskedő is átáll az új rendszerre.

Az árak ötcentes végződésűre kerekítése a számítások szerint évente 30 millió eurós megtakarítást jelent a kereskedőknek pusztán azáltal, hogy a pénztárosoknak nem kell majd idejüket az aprópénzek keresgélésével tölteni, s a sorok gyorsabban haladhatnak.

Fel is, le is

A Consumentenbond fogyasztóvédelmi szervezet ugyanakkor kifogásokat fogalmazott meg a tervvel kapcsolatban. “A fogyasztók már eleve azt hiszik, hogy minden drágább lett az euró bevezetése óta. Az árak felkerekítése csak megerősíti ezt a hiedelmet” – nyilatkozta a szervezet szóvivője. Az átalakítás hívei visszautasítják a kifogásokat, mondván, hogy az árakat egyenlő mértékben fogják fel- és lekerekíteni.

Finn példa

A hollandok már az euró 2002-es bevezetésekor bírálták, hogy az euró váltópénzéből egy- és kétcentes is létezik. Az átállás előtt a legkisebb holland gulden-pénzérme az ötcentes volt, az egycentestől már 1983-ban megszabadultak.

Mint ismeretes Finnország már hivatalosan is végrehajtotta a mostani belga tervet: az euróra való áttérés után bevonták a forgalomból az egy- és kétcenteseket, amelyek azóta csak a komplett érmesor tagjaiként, numizmatikusoknak összeállított csomagokban láthatók.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.