Belföld

Internet Hungary 2003 – a tartalom a fejlődés kulcsa

Már nem gond az eszközhiány és a kapcsolat költsége, az internet elterjedésének legfőbb akadálya a potenciális felhasználók érdektelensége. Ebben egyetértettek az állam és a vállalkozások képviselői.

Áttörésnek nevezte az idei esztendőt az Internet Hungary 2003 konferenciát megnyitó előadásában Kovács Kálmán, az Informatikai és Hírközlési minisztérium vezetője. Az áttörés az internet elterjedésében és a
Internet Hungary 2003 – a tartalom a fejlődés kulcsa 1

felhasználók számának növekedésében jelentkezett. Az elmúlt évek lemaradása talán előnyünkre is válik, hiszen – a miniszter szolgáltatta felmérések adatai szerint – egyre több magyar internetező otthonra is megvásárolja a munkahelyén megszeretett szélessávú internetet, a modemes kapcsolódás nyűgeit pedig átlépi. Míg az Európai Unióban átlagosan kilenc modemes kapcsolatra jut egy szélessávú, itthon ez az arány kettő az egyhez.

Kovács Kálmán úgy véli, a konferencia hetén kormány elé kerülő Magyar Információs Társadalmi Stratégia (MITS) a számítógépek elé vonzza a potenciális internet felhasználókat. A MITS 19 kiemelt pontját vélhetően még az idén elfogadja a kormány, és 2004-ben ennek a stratégiának a jegyében már átfogó programokat finanszíroz a szaktárca. Így szeretnének az EU csatlakozás időpontjára, 2004 május elejére 2004 információs eMagyarország pontot felállítani szerte az országban.

A miniszter ismertette, jövőre a program finanszírozására 20 milliárd forintot fordítanak. Az elkövetkező két és fél évben a stratégia keretén belül 58,27 milliárd forintot kapnak az informatikai programok, ebből 25,4 milliárd forint uniós támogatás lesz.


Miért nem internetezik a magyar?

2002-ben a nem internetezők körében végzett kutatás szerint, a „miért nem internetezik” kérdésre a válaszadók 45 százalékuk az érdektelenséget jelölte meg. 36 százalékuk az eszközhiányt, 15 százalékuk pedig túl drágának tartotta a technológiát. 2003-ban az internettől távol maradás vezető oka ugyancsak az érdektelenség volt (34 százalék), második fő ok az eszközhiány (20 százalék), és a harmadik a drágaság (8 százalék). 


Trendváltás, nem fordulat



Simó György, aki november 1-jétől az Axelero Internet vezérigazgatója, a miniszterrel ellentétben azt állította, hogy 2003-ban csupán trendváltás, élénkülés történt. Ahhoz, hogy igazi fordulat következzék be, csökkenteni kell a lemaradást az EU-hoz képest, ennek érdekében viszont változtatni kell a felhasználói hozzálláson. Ezt az Axelero vezérigazgatója szerint pozítiv kommunikációval, az internetes tartalmak fejlesztésével lehet elérni.

A leköszönő Axelero vezérigazgató, Drajkó László szolgáltatta adatokból kiderült, hogy nőtt az internet-felhasználók száma. Ma már a lakosság 21,6 százaléka internetezik, és 11 százalékra nőtt a háztartásokban az Internet térhódítása. Növekedett a PC-t használó háztartások száma is. A következő évek potenciális otthoni előfizetői köre az a 680 ezer család, amelynek van számítógépe.

A Sulinet Expressz mérlege

 

Magyar Bálint oktatási miniszter a konferencián ismertette a Sulinet Expressz program eddigi eredményeit. A kereskedők 4,2 milliárd forint értékben adtak el a program keretében számítástechnikai eszközöket, ennek fele teljes számítógép, fele pedig támogatott alkatrész, multimédiás eszköz volt. A miniszter szerint 10 ezer új számítógépet vásároltak és 30-40 ezer gépet újítottak fel. 

Minden pedagógusnak internetet!

Magyar Bálint oktatási miniszter is a háttérbe szorult tartalomfejlesztést helyezte előadásának középpontjába. A Sulinet Expressz program legfontosabb pillérének tartja a miniszter a digitális tananyag fejlesztését, amit bárki számára elérhetővé, esetenként megváltoztathatóvá kell tenni. „Benzinnel nem feltöltött autók nem tudnak közlekedni az utakon”, és hasonlóképp a tartalom nélküli infosztráda is értéktelen – hangsúlyozta.

A miniszter az iskolai belső informatikai rendszerek kialakítását tartja fontosnak, a számítógép-vásárlást nem központi forrásokból, hanem normatív támogatásokból kell lebonyolítani. Elmondta, hogy az informatikai tárcával közösen meghirdetik a digitális zsúrkocsi programot, melynek célja, hogy könnyen kezelhető számítástechnikai eszközt és alkalmazásokat adjon a tanár kezébe. A tanárnak otthon és az iskolában is megfelelő eszköz kell, így magabiztosan használja majd az informatikai infrastruktúrát, és nem áll ellen a változásnak. Magyarországon pedagógus az legyen, akinek van otthon számítógépe és internetje – mondta Magyar Bálint.

Már nem kell sokat várni az e-kormányzatra


Internet Hungary 2003 – a tartalom a fejlődés kulcsa 2

Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára azt ígérte előadásában, hogy hamarosan elektronikus úton intézhetjük bonyolult, időt és energiát emésztő hivatali ügyeinket. Ez nem a holnapot jelenti, mert több jogszabályt meg kell változtatni, meg kell teremteni több minisztériumi osztály között az összehangolt együttműködést.

A Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzat Központ célja az, mondta az államtitkár, hogy az állampolgárok tájékoztatása javuljon, ügyintézésük gyorsabb és hatékonyabb legyen. Egyes ügyintézői szolgáltatások tesztelése fiktív nevekkel és ügyekkel már egy hónapja zajlik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik