Hillary Herskowitz csütörtök esténként rendszerint farmerba bújik, kiválaszt egy pár cipőt a több tucatból, majd nekiindul, hogy eltöltsön egy estét a manhattani forgatagban, három barátnője és néhány koktél társaságában. A 35 éves kommunikációs igazgató és társai – egy gyerekorvos, egy egészségügyi menedzser és egy fejvadász – New York legelegánsabb eseményein bukkannak fel a divattervezők megálmodta szereléseikben. Tizenhárom nagyvilági év után még egyikőjük sem találta meg, amit a legjobban akar: férjet. “Szörnyű érzés – mondja Herskowitz -, mert szeretnék már gyerekeket, a biológiai óra pedig egyre ketyeg. Sohasem gondoltam volna, hogy ide jutok.” 
Szingli vásárlók New Yorkban. Egyre inkább oda kell figyelni az igényeikre.
Harminc évvel ezelőtt egy hozzá hasonló egyedülálló nőt egyszerűen vénlánynak bélyegeztek. Ma viszont már annyian vannak ezek a városokban élő szinglik, hogy Hollywoodban, a Wall Streeten és a Madison Avenue-n a legjobb elmék kifejezetten nekik szóló termékeket próbálnak kiötölni. Az ilyen magányos pénzes lelkek mellett ott vannak még – éspedig egyre nagyobb számban – az olyan meleg párok, mint Luke Schemmel és Jonathan Shapiro, akik két örökbe fogadott gyereket nevelnek. Továbbá az olyan elvált szülők, mint Jason és Terresa Lauer, akik felváltva gondoskodnak hétéves fiukról; az olyan egyedülálló szülők, mint Mark Cunha, aki megözvegyülése után egymaga neveli fiát és lányát. Aztán ott vannak az olyan fiatal férfiak, mint Vincent Ciaccio, aki három éve, 23 esztendősen – olasz anyjának szívébe tiporva – elköttette ondóvezetékét, mert nem akarta, hogy egy gyerek miatt valakihez tartoznia kelljen. Ezekben a nagyon különböző típusokban, valamint a csak élettársi viszonyban élő párok és az idősebb nőtlenek és férjezetlenek szintén egyre bővülő csoportjaiban hatalmas demográfiai változás nyilvánul meg. Az Egyesült Államok közel jutott ahhoz, hogy – legalábbis jogi értelemben – az egyedülállók nemzetévé váljék.
A népszámlálási hivatal legújabb statisztikája szerint az ország alapítása óta domináló hagyományos, azaz házasságon alapuló háztartások aránya mára 50,7 százalékra esett az ötvenes években mért közel 80 százalékról. Ez azt jelenti, hogy jelenleg 86 millió felnőtt él egyedül, és rövidesen már ők lehetnek az új többség. A munkaerőnek 42, az új otthont vásárlóknak 40, a szavazóknak pedig 35 százalékát teszik ki a nem-házasok, s ők alkotják a valaha létezett egyik legerősebb – bár belülről igencsak sokféle – fogyasztói kört. Ennek a példátlan demográfiai változásnak óriási kihatásai vannak minden területre, a vállalati Amerikára is. A fizetéseket és juttatásokat, a nyugdíjakat, az adókat, a társadalombiztosítást, az oktatás finanszírozását mind-mind úgy találták ki a múlt században, hogy a házaspároknak kedvezzen, és ösztönözze is a házastársi kapcsolatot.
DISZKRIMINÁLVA. Az American Association for Single People-t, az egyedülállóak Los Angeles-i székhelyű szövetségét vezető ügyvéd, Thomas F. Coleman szerint aki nem él házasságban, az gyakran tapasztal diszkriminációt a lakásvásárlásnál és -bérlésnél, akárcsak a hiteligény-elbírálásnál, többet fizet iskolai díjakra, lakás- és autóbiztosításra, s nem kap kedvezményt a fitnesz-szalonokban, a vidéki klubokban, a szállodákban.
Ezek a rejtett terhek kevésbé tűnhettek fontosnak abban az időben, amikor a háztartások zömében volt egy dolgozó apa és egy főállású anya, s a gyerekek túlnyomó többsége két biológiai szülőjével élt. Ma azonban magas a valószínűsége annak, hogy valaki úgy éri el a 70 éves kort, hogy felnőtt életének nagyobb részét töltötte egyedül, mint házasságban. Ráadásul rekordarányban – 33 százalékban – születnek gyerekek házasságon kívül, s az egyedülálló anyák közül nagyon soknak nincs sem rendes állása, sem társadalombiztosítása. “Ehhez képest a legtöbb munkahelyen még mindig annak az eszményi dolgozónak az elavult definícióját veszik alapul, aki heti ötven órát tölt munkával, és nem marad ki azért, hogy a gyerekeivel foglalkozzon” – mondja Joan Williams, a washingtoni American University jogi karán folyó Gender, Work & Family elnevezésű projekt társigazgatója.
Ahogy a “szingli Amerika” valósága egyre kézzelfoghatóbbá válik, a vezérigazgatóknak, politikusoknak és jogászoknak szembe kell nézniük a kihívással, hogy a juttatások, az adók és a nyugdíjak olyan rendszerét alakítsák ki, amely jobban összhangban van a népesség változásával. Az 500 legnagyobb amerikai társaság 40 százaléka már el is kezdte újragondolni házasságcentrikus gyakorlatát, felülvizsgálva mindent, kezdve a házastársnak járó egészségügyi támogatástól egészen a karácsonyi családi partikig. A Merrill Lynch és a Bank of America úgynevezett kiterjesztett családi juttatások bevezetésével igyekszik igazodni a változásokhoz. Ezek a programok lehetővé teszik az alkalmazottak számára, hogy a vállalat által nekik biztosított egészségügyi ellátásba bevonjanak egy velük egy háztartásban élő felnőttet, legyen az lakótárs, a tágabb család valamelyik tagja, vagy egy már nagykorú felnevelt gyerek. A Xeroxnál az újonnan belépő alkalmazottak – a standard juttatási csomagon felül – 10 ezer dollárt is kapnak, amit már nem kell automatikusan családi célokra fordítaniuk, hanem bármilyen programra elkölthetik. A Prudential Securitiesnél az élettársi viszonyt folytatók is igényelhetnek egészségügyi juttatást ellenkező vagy azonos nemű partnerük számára, feltéve, hogy már legalább hat hónapja együtt élnek vele.
A házasodási ráta csökkenése – kiegészülve a születések számának visszaesésével – döntő befolyással lesz a szociálpolitikára, s a vállalatokat arra fogja kényszeríteni, hogy újragondolják humánerőforrás-stratégiáikat, termékkínálatukat és marketingelveiket. Mivel a szingli Amerika oly sok különféle típusból tevődik össze – a laza életvitelű városiaktól a szigorú erkölcsű özvegyekig -, a mainál erőteljesebb mikromarketingre is szükség lesz a lakosság megannyi specifikus szegmensének kiszolgálásához.
A munkahelyeken az általános gyakorlat szerint az egyedülállók még mindig kevesebbet keresnek, és többet fizetnek. Federal Reserve statisztikája szerint egy nős férfi átlagosan 11 százalékkal keres többet, mint egy olyan, aki soha nem nősült meg. Az egyedülállókat – és különösen a gyermekeseket – a munkanélküliség is jobban sújtja. S túl a házastársakra kiterjedő támogatott egészségügyi ellátáson, bőven vannak még más egyenlőtlenségek is.
ELTÉRŐ MÉRCE. Ha egy házas alkalmazott elhalálozik a nyugdíjjogosultság elérése előtt, özvegye örökölheti nyugdíját. Az egyedülállók esetében a pénz visszakerül a kalapba. A 38 éves, férjezetlen April Murphy, aki tizenegy éve dolgozik utaskísérőként az American Airlinesnál, akkor tudta meg ezt, amikor húgát akarta megnevezni hagyományos vállalati nyugdíjának kedvezményezettjeként. A légitársaságnál rá is bólintottak erre. De ha Murphy akár csak egy nappal is korábban hal meg, mint ahogy nyugdíjba mehetne, húga egyetlen centet sem fog látni. “Tolom az italoskocsit, és arra gondolok – mondja Murphy -, hogy a másik stewardess többet kap csak azért, mert van férje és egy vagy két gyereke.” Murphy megdöbbenésére az is kiderült, hogy erre az anomáliára ma nincs jogi ellenszer: a szövetségi diszkriminációellenes törvények minden csoportot védenek – faj, vallás, nem és kor szerint -, csak éppen az egyedülállókat nem.
